Lapozó

A megtagadott arcot emberarcodba mártod,/ átszűrve ujjaid hálóján előző napi emlékeid,/ és elengeded a reggelre  holt galambot/ a megfejtetlen üzenettel együtt, amit lábaira/ kötözve több ezer kilométerről hozott,/ hogy aztán végkimerültségében harangnak/ repülve kongassa el fölötted az előző alkonyt. (Áfra János). Ez volt az első lázadásom. És megértettem valamit. Nem kell se ház, se kert. Az kell, hogy ne legyek támadható. Ne kerüljek a gyanúsak közé. Pedig, tudtam, vagy sem, már az voltam. Ez kiderült, amikor hosszas habozás után kikértem, előkotortattam azt a – feltűnően hiányos, gondos kezektől megcsonkított – kartotékot. Tudni akartam, sok évvel később, hogyan és hányszor sértették meg jogaimat. Kiderült, hogy a valóságban nem is voltak jogaim. Titkom sem volt. Mindent tudtak rólam, és semmit sem értettek az életemből. Ha már egyszer azt, hogy mi a jó és mi a rossz, ki a jó és ki a rossz, mi az igazság és mi a vétek, nem én döntöm el, mit számít az én életem. Mert vannak valakik, akik számon tartják, besorolják, értelmezik, használják. Magam ellen használnak engem is. (Szilágyi Júlia). Kísértet járja be Európát, a római bérházak kísértete./ Augustus és Caracalla csontjait felfalta már a szürke/ arcú humusz, de a sikátorok rothadásszaga/ s az ablakon kizúduló moslék/ nem múlik el soha.// S még boldogok azok, akiket kopár hodály férges/ matracán ér a vakító reggeli fény, s számtalan gyermekük/ éhes sírása eltompítja a józan elmeélt./ És boldogtalanok, akiknek vágyálom kicsurrantotta nyála/ szennylével keveredve csordogál az utcakövek rései közé. (Wirth Imre). A Nap járásától függően miként alakul a segesvári Drakula temetőben fenekünk alatt Elisabeth Servatius síremléke? Nem tudtam megítélni, mert ismeretlen tájban délidőben lehetetlen kitalálni, hogy merre mozdul a nap. A törékenyen fehérnek tetsző szász leány lényegében szőke volt. És malaclopó köpenykéjéhez hasonlatos harangozó szoknyája. Felhúzta, fellibentette a kímélni való ünneplőszoknyát, amivel nem ülhet le csak úgy egy sírkőre. (Szávai Géza). Na most tessenek elgondolni, micsoda kavarodás lett ott – vagy nem így mondják eztet Kólozsváron? – Itt kérem a korrektor mellőzését – gondolta Alois –, és akkor máris meg van oldva. Ha valaki járt már itt, tudja, mi a pálya ezekkel a kis szándékos nyelvtani hibákkal. Úgy gondolja, hogy az a mondatfoszlány, miszerint őrizkedjen a kullancsoktól, semmiképpen nem röppenhetett ki a kedves édesapja szájából. De hát ez már teljességgel mindegy, dünnyögi dühösen, mert rájön, hogy semmi másra nem tud gondolni, miközben derékig gázol a fűben, hogy itt minden szűzmárija tele van kullanccsal. Hogy a brant égetné meg eztet a világot – gondolja magában más nyelven és köp egyet a földre. Cigaretta persze van nála, anélkül nem érdemes elindulni világgá. Hosszú úton néha kapaszkodni kell. (Márton Evelin). Doamna néni a szomszédunkban lakott/ nyugalmazott ezredes férjével./ A sminkje tökéletes volt, külső és belső/ eleganciája kikezdhetetlen./ Tejért is úgy ment az üzletbe, mintha/ a Traviata ősbemutatójára készülne./ Törte a magyar nyelvet, de igyekezete/ őszinte volt. Apámmal románul beszélt,/ anyámmal és velünk magyarul./ (…) Doamna nénihez sok-sok lépcsőn/ lehetett feljutni, a bejárati ajtóban/ halványkék szúnyogháló lengett,/ mögötte titokzatos, sejtelmes világ:/ csipkék, fodrok, tüllök, damaszt ágyneműk/ s in flagranti helyzetben a halhatatlanság... (Cseh Katalin). Látó, 2016. október.