Képzelet
Ambrus Lajos – 75.
Talán a bájaitól búcsúzik,
festi magát újra itt az ősz,
kényesen, arany kerubokkal
bíbor-csigából bújt elő,
s mint aki hűségét már
egy kicsiért eladná,
csak a sorára vár,
hogy egy vélt Ereboszban
végre kikacagja
egy boldog parázna,
mert pillanatig
virít, ami csak virágzik,
mocskos éjű napod,
szerelem-tavaszod
az aszalt szilvaszemben
alhat együtt mindig
a makacs időben.
És csábíthat áldás, a fájó
csalétek, az idegen hajóst
kiveti a tenger:
ki menti innen
mennybe a szerelmet?