Demény Péter: Színremény
Eperjesi Noémi képei alá
A félelem, a fájdalom
léptet bennem haza,
a lélek egy nagy vádhalom,
hogyan vigyem haza,
hogy rejtsem el, hová tegyem,
hogy maradjon enyém
sötét havam, sötét hevem,
a felhorzsolt remény?
De itt vagyok, és színeid
röptetik mindenem,
elégiám elégjeit
most el kell hintenem,
doromboló cicáidat
mosolyba hallgatom,
mint eső a virágokat,
elönt a nyugalom,
vidám virág, színes leány,
oly eleven a kép:
te folyton beszélő talány,
a reményem te légy.