2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Ami idén történt, az maga a csoda! Negyvenéves pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam, amit az idén – kezdte a beszélgetést Ioan Armeneanu, a marosludasi cukorgyár igazgatója.


– Ami idén történt, az maga a csoda! Negyvenéves pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam, amit az idén – kezdte a beszélgetést Ioan Armeneanu, a marosludasi cukorgyár igazgatója.

Környékünkön közel 500 termelő 5000 hektáron termeszt cukorrépát. Júniusban hektáronként 50 tonnás terméshozammal számoltunk. Augusztusban a tartós aszály miatt azonban már nagyon megijedtünk, mert úgy nézett ki, hogy a hektáronkénti hozam 20-23 tonna sem lesz. Az első, októberi eleji répaásáskor kisebb mennyiségeket szállítottunk be a földekről, de az október végi–november eleji esőzéseket követően újból változott a helyzet. Az utolsó dűlőkről már 50 tonnát takarítottunk be. A kedvező feltételek, a talaj nedvességtartalma oda vezetett, hogy a répa tömege naponta 4 grammot gyarapodott. Ilyen jelenség még nem fordult elő soha! Pedig már évtizedek óta cukorrépával és cukorgyártással foglalkozom. Ennek a szezon végi kedvező időjárásnak és az említett jelenségnek köszönhetően évi 30 tonnás átlaghozammal számolhatunk. Tehát az esőzések nekünk is, a gazdáknak is sokat segítettek – mondta az igazgató.

A marosludasi gyár idén 19.000 tonna cukrot állít elő. A feldolgozás október 10-én kezdődött el, és előreláthatólag december 3-áig tart. A répa cukortartalma idén 18 százalékos, ami nagyon jónak számít.

A gyárhoz vezető úton kilométereken át kamionok állnak sorba, hogy a répával bejussanak a gyárba. Az igazgató, akinek irodájában találtuk a Tereos cég képviselőjét, arról is beszámolt, hogy a gyár új tulajdonosa jövőre újabb beruházásokat eszközöl, felújítja a gyártási sort és ennek eredményeként sokkal jobb minőségű cukrot gyárthatnak.

A Tereosnak 40 vállalata működik világszerte, Franciaországban az első, világviszonylatban a negyedik cukortermelő cég. Ezenkívül gyárt még alkoholt és keményítőt, üzleti forgalma évi 4,4 milliárd euró.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató