Az elengedés és a megbocsátás

Szívsebészeket faggattam igen nagy kíváncsisággal: látják-e a szívben, hogy miért nevezzük, tartjuk ezt a szervünket a szeretet, szerelem, de ugyanakkor a harag és a gyűlölet központjának is.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

A nagy titok

Szívsebészeket faggattam igen nagy kíváncsisággal: látják-e a szívben, hogy miért nevezzük, tartjuk ezt a szervünket a szeretet, szerelem, de ugyanakkor a harag és a gyűlölet központjának is. Miért mondjuk annyira kifejezően, hogy meglágyul valakinek a szíve, ha megsajnálja embertársát, vagy megnő, ha nagyon szeret valakit, s összeszorul, megkeményedik, sőt meg is hasad, ha a félelem, a könyörtelenség, a gyűlölet ostromolja. A sebészek hümmögtek, s szavaikból az derült ki, hogy e létfontosságú szervünket valójában egy pumpának látják, amely a vérkeringést, s ezáltal az életet biztosítja a szervezetünkben. A nagy titkot számomra – amit a legfinomabb árnyalatok érzékeltetésére alkalmas nyelvünk is kifejez –, Bagdy Emőke pszichológus egyetemi tanár árulta el március 16-án este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Nyitott Akadémia sorozat keretében tartott előadást.

A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia karának megalapítója és elismert professzora az elengedésről és a megbocsátásról szólva kifejtette, hogy az emberi szervezet hogyan válaszol a sértésre, megbántásra, haragra, fájdalomra és a pozitív érzelmekre, szeretetre, kedvességre, jóságra, barátságra. A kétféle érzelemcsoport különböző biokémiai folyamatokat idéz elő bennünk. A lelkünkben hordozott tüskék – a megkövült harag, a sérelmek feldolgozására és a megbocsátásra való képtelenség, a lemondás, a tehetetlenség, a gyűlölet – olyan fehérjeszerű anyagokat, úgynevezett ligandokat indítanak el, amelyet a saját receptoraikat megtalálva ártalmas biológiai folyamatokat generálnak a szervezetünkben. Mikrobiológiai szinten, a sejtekben elraktározódva pedig testi tünetekben nyilvánulnak meg a magas vérnyomástól, a daganatos, és az autoimmun betegségekig.

Mérgezett állapotban

Nem véletlenül mondjuk, hogy mérges, amikor valaki dühöt, ellenségeskedést, gyűlöletet hordoz magában, azaz mérgezett állapotban van. Erre a leginkább a szívizom és a koszorúerek érzékenyek, amelyek összehúzódnak, nem kap elég vért a szív, s ha a negatív érzés több ideig tart, akár el is halhat (ezt nevezzük infarktusnak). Azt is megfigyelték, hogy a szív, amelyre a harag és a gyűlölet annyira pusztító hatással van, hogyan válaszol a szeretetre. Ha csak beszélünk róla, a szív erei már kitágulnak, ami jótékonyan befolyásolja a vérátáramlást. Míg az orvostudomány azt vizsgálja, hogy mi betegít meg, az egészségpszichológusok azt kutatják, hogy mi tartja egészségben az embert, melyek azok a pozitív tényezők, amelyek a vitalitásunkat serkentik, s az immunrendszert stimuláló örömhormonok termelődését elősegítve fájdalomcsillapító, a jó közérzetet biztosító hatásuk van.

Vállalni a felelősséget

Fontos tehát, hogy ne hordozzunk negatív tartalmú feszültségeket magunkban. Ha ugyanis két ember megsértette egymást és haragot tartanak, láthatatlan negatív erők kötik össze őket, s ez mindaddig fennáll, amíg az egymás közötti feszültséget fel nem oldják. Vonatkozik ez a párkapcsolatra, a családra, a szülő és gyermek viszonyára, s tágabb vonatkozásban, például a népességek, népek egymás közötti viszonyára is. A gének által őrzött információt pedig átörökítjük az utódokra is. Ezért olyan nagy a felelősségünk, miközben egy olyan társadalomban élünk, ahol mind kevesebb az érzelmi híd, ami a kapcsolatok elgépiesedéséhez vezet, s lassan már szinte senki nem akarja vállalni a felelősséget. Holott a lélektan és a kapcsolódó tudományok eredményeinek ismeretében el kellene fogadni, hogy tetteink mellett a gondolatainkért is felelősek vagyunk.

Ne menjen le a nap a te haragoddal

A mentális higiénia azt jelenti, hogy lélekben is rendszeresen takarítanunk kell, hogy sejtjeinket felszabadítsuk az egészséges működésüket gátló szennyeződéstől. Ezt szolgálja a Miatyánk („Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”), ezt mondja Buddha („Haragod a tenyeredben tartott parázs, téged éget, csak önmagadat pusztítod vele”), s a vallások többsége is azt tartja, hogy „ne menjen le a nap a te haragoddal”. A lelki nagytakarítás eszköze a hívő katolikusoknál a gyónás, s a reformátusoknál a bűnbánó hét.

Minden egészséges ember arra vágyik, hogy kedveljék, tiszteljék, elismerjék, s kedvesek legyenek vele. Ennek ellenére folyton beleesünk az igazság minden áron való megvédésének a csapdájába, a különböző családi konfliktusokba, ahol a testvérek közötti versengés, a ki az úr a házban bizonyításáért való harc, gyermekekkel folyó vita, veszekedés, a szülői erőszak, a megszégyenítés, munkahelyeken érdekkonfliktusok, s a népek között a háborúk, az öldöklés veszi át a vágyott harmónia helyét. Holott tudnunk kellene, hogy a folyamatos sértés bosszúhoz vezet, ami megfertőzi, lehetetlenné teszi a közösségi létet.

A megbocsátás állomásai

A megbocsátás fontosságáról szólva Bagdy Emőke elmondta, hogy nem kegyelmet kell gyakorolni, nem elnézni kell a sértést, nem elég mentséget keresni, s legyinteni sem, hogy borítsuk rá a felejtés fátylát. Az igazi és eredményes megbocsátás azt jelenti, hogy el kell engedni a mások ellen cipelt negatív érzéseket, a haragot, a gyűlöletet, a sérelmet és hasonlóképpen a saját bűntudatunkat, a fájdalmat, bánatot és lelkiismeret-furdalást is. Ez hosszabb időt jelenthet és megtörténik, hogy egy alkalommal nem sikerül.

Aki megvárja, hogy a sértő fél megbűnhődjön, s csak azután oldozza fel, bosszúálló megbocsátást gyakorol, ami általában a szülők kedvelt módszere. Ennél nemesebb gesztusnak tartják a tett jóvátétele utáni úgynevezett helyreállító megbocsátást.

A szülő–gyermek viszonyban fontos, hogy a szülő leszálljon időnként a piedesztálról, kimondja, hogy hibázott, s a gyermektől elnézést kérjen. Ha viszont a gyermek hibázott, a bocsánatkérés után fel kell oldozni, hogy a szidás, a büntetés, a negatív érzések nyomától megszabaduljon.

Hogyan lehet megbocsátani?

Először is ki kell mondani, hogy bocsánatot kérünk, belátjuk, hogy hibáztunk, és meg kell kérdezni a másik felet, hogy miképpen tehetjük jóvá azt, amit ellene elkövettünk – hangsúlyozta az előadó. De mit tehet az, akinek nincs és nem is lesz már alkalma, hogy személyesen találkozzon, levelet írjon annak, akitől szeretne bocsánatot kérni vagy megbocsátani. A választ az előadó szerint a transzperszonális lélektan dolgozta ki. Az elme, a tudat számára egyenértékű lehet a valóság és az is, ha elképzelünk valamit. Gondolatban fel lehet idézni, át lehet élni azt a helyzetet, amelyben elszenvedtük a sérelmeket, s ezeket a beszélő tudat szintjére fel kell hozni és bele kell helyezni az időbe. Fel kell idézni, hogy ki bántott meg és kit bántottunk meg, akitől bocsánatot kell kérni. Az úgynevezett feltárást a másik fél szempontjainak a megértése kell kövesse, miközben végiggondoljuk, hogy miért sértett meg, vagy mi indokolta azokat a tetteit, amiért mi haragra gerjedtünk ellene. És ha nem akarunk megbocsátani? Nos, elemeznünk kell azokat az érzelmeket, amelyek megakadályozzák ezt. Ahhoz, hogy sikerüljön a bosszúról lemondani, olyan eseteket kell emlékezetünkbe idéznünk, amikor nekünk bocsátott meg valaki. A tanulságok segítik a folyamatot. Az elfogadás azt jelenti, hogy beleegyezem, s akár presztízsveszteség árán is elengedem a sértettséget, a haragot, s akarom a megkönnyebbülést. Ha nem sikerült, többször kell próbálkozni, s nagyon kell akarni, hogy eredményes legyen a lelki nagytakarítás. Az elmélyülés szakasza felszabadít, s pozitív lelki és testi következményekkel jár. Könnyebbek lesznek a gondolataink, megnyugvás, béke költözik a szívünkbe, jobb lesz a közérzetünk, s a gyógyulásunk is könnyebbé válik, ahogy mindez Bagdy Emőke példáiból kiderült.

Kipróbálni az ingyengyógyszert

Az önpusztító világ, amelyben élünk, a betegségeket szaporítja bennünk, s a hatalomra vágyó tudós agyfélteke elnyomja az érzelmeket hordozó agyféltekét, amely a szeretet központja.

„Egész világ nem a mi birtokunk; amennyit a szív felfoghat magába, /Sajátunknak csak annyit mondhatunk” – idézte Vörösmarty halhatatlan sorait az előadó, arra biztatva a Kultúrpalota nagytermét megtöltő népes hallgatóságot, hogy a belső békéhez, a harmóniához csak akkor találhatjuk meg az utat, ha rendet teszünk önmagunkban, amitől körülöttünk is elrendeződnek a dolgok, és más színben látszik a világ.

Az orvosság, amit felajánlott, nemcsak annyit jelent, hogy a pirulát gyorsan bekapjuk. Munkásabb, hosszabb önkezelési mód, de ingyen van, s ha ő mondja, érdemes kipróbálni.