Öt éve hunyt el Szabó Magda

Öt éve, 2007. november 19-én hunyt el Szabó Magda író, költő, a magyar irodalom csendes nagyasszonya, akit könyveiből, megfilmesített regényeiből és tv-szerepléseiből ismertem.

Öt éve, 2007. november 19-én hunyt el Szabó Magda író, költő, a magyar irodalom csendes nagyasszonya, akit könyveiből, megfilmesített regényeiből és tv-szerepléseiből ismertem. Sosem találkoztunk, ennek ellenére 2007-ben meghívtam Pusztakamarásra, a 80 éve született Sütő András emlékére szervezett ünnepi alkalomra (jún. 17). Tudtam: ismerte, nagyra értékelte és jó kapcsolatot ápolt Sütővel. Nem jött el, de köszöntő-köszönő levelet küldött, amely az ünnepség után, július elején érkezett meg postán (később a levelet bevettem az általam összeállított, a pusztakamarási és marosvásárhelyi megemlékező előadásokat és fényképeket tartalmazó gyűjteményes kötetbe, a Nyolcvan nyugtalan esztendőbe. Mentor, 2008). Akkor még nem tudtam, ez lehet Szabó Magda utolsó Erdélybe küldött levele. 2007. november 19-én, amikor halálhíre bejárta a nagyvilágot, felötlött bennem a gyanú: vajon Szabó Magda levele nem az utolsó-e, amit Tasi Géza tett postára, erdőszentgyörgyi címemet tüntetve fel. Tasi Gézáról tudni kell, hogy ő Szabó Magda keresztfia, szellemi örökségének jogutódja, akinek dicséretére válik, hogy a nagy írónő halála után, 2008-tól gombamód elszaporodtak a Szabó Magda-könyvek (újra)kiadásai.

Első levelemre Tasi Géza nem válaszolt. A másodikat Budapestre utazó ismerősömtől küldtem a címzettnek (2010. IX. 12-én) – Szabó Magda korábbi levelének fénymásolatát is mellékelve –, amelynek zárómondata/kérdése így hangzott: „Kérdésem, kérésem: megerősíti-e vagy cáfolja állításomat, mely szerint ez volt Szabó Magda utolsó Erdélybe küldött levele?” A válasz: „Tisztelt Székely Ferenc Úr! Köszönöm, hogy elküldte a levél másolatát. Kérdésére válaszolva, valóban ez volt az utolsó levele Erdélybe Szabó Magdának. Köszönöm a megkeresését. Kerepes, 2010. X. 17. Tasi Géza”

Szabó Magda levele ? akárcsak a napokban érkezett Jókai Annáé, vagy a régebben kapott Szabó T. Atilláé, a dr. Kós Károlyé, a Faragó Józsefé, a Fodor Sándoré, a Sütő Andrásé és hadd ne folytassam a sort – az egyetemes magyar kultúra féltve őrzött „porszemei” közé tartozik.

Közkinccsé tételük – remélem – nem várat magára sokáig.