2024. october 28., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Talán a Sepsi OSK háza táján a meccs előtt sokan beleegyeztek volna egy döntetlenbe a Kolozsvári CFR 1907 otthonában, a 3-3-as végeredményt azonban keserű száj-

ízzel vették tudomásul. Ha a 86. percben még 3-1-re vezet, az előnyt egy profi csapatnak nem illik eltékozolni. A Sepsi OSK több játékosa azonban amatőr szinten, bepánikoltan játszott a zárópercekben, Postolachi pedig kétszer is kihasználta a védelem (és a kapus) által felkínált lehetőséget.

A házigazdák fölényével indult a találkozó, az OSK középpályája nemigen tudta megtartani a labdát, sorozatosan veszítette el a fejpárbajokat, és a passzokat is elcsípték a hazai játékosok. A védelem azonban ekkor még jól állta a sarat, a 3. percben Deac csúsztatott fejese mellé szállt, Kamara pedig távoli lövésekkel próbálkozott, ezeket azonban Gyenge hárította.

Az első veszélyesebb sepsiszentgyörgyi akciót a 34. percben jegyezhettük fel, a három a kettő elleni szituációban azonban El-Sawy a passz helyett önmagát cselezte ki. A 37. percben aztán Coman megmutatta, hogy miért is vetett rá szemet a klub. A bal partvonal mellé kimozdult egy labdáért, és váratlan csellel becsapta az ellenfelét, majd átlósan vezette egész a tizenhatos vonaláig, Ilie nem érte be labda nélkül sem, Coman pedig laposan a bal alsó sarokba lőtt (0-1). A CFR egy perccel később egyenlíthetett volna, Postolachi azonban nyolc méterről az előtte álló Ňinajt vette célba.

A második félidőben fokozódott a kolozsvári nyomás, az OSK pedig ellentámadásokkal próbálkozott, és úgy tűnt, a védelem minden labdát képes hárítani, bár Gyengén már erősen érezhető volt, hogy nem érzi a labdát a beíveléseknél, a hátrapasszolt labdákat pedig pontatlanul rúgta ki. A vendégek kapusának bizonytalan lábjátéka miatt az OSK hosszú labdákkal próbált kijönni a védelemből, ezeket pedig a legtöbbször elvesztette a középpályán. Az 52. percben pedig a teljes védelem elszenderült egy partbedobásnál, Păun betört a bedobott labdával egész az ötös oldalvonaláig, belőtt labdáját pedig Kamara közelről a hálóba kotorta (1-1). 

A Sepsi OSK azonban három perccel később ismét előnybe került, egy jobb oldali szögletet Coman csúsztatott meg, Ciobotariu a kapu előterében először elvétette a lövést, azonban gyorsabban csapott rá, mint Postolachi, és közelről bepöckölte (1-2).

Úgy tűnt ekkor, hogy az OSK olyan lélektani előnyre tett szert, amelyet kiaknázhat, bár Gyenge „gondoskodott” az izgalmakról, amikor aláfutott egy beadásnak, Bolgado fejese azonban célt tévesztett. Az OSK néhány ellentámadása ígéretesnek indult, de a végső passz rendszerint nem jutott el a címzetthez, a 75. percben pedig Da Rocha utolsó emberként szerelte Mateit, aki le is sérült az ütközésben. A 83. percben azonban úgy tűnt, az OSK lezárja a meccset, miután a védők által kifejelt labdát Ștefan gyönyörű mozdulattal, kapásból 20 méterről a jobb sarokba küldte (1-3). 

A CFR azonban nem adta fel, kihasználta, hogy az OSK védői egyre bizonytalanabbá váltak. Mintha nem lett volna erejük felszabadítani, csak húsz-harminc méterig jutottak el a kirúgott, -fejelt labdák. A 86. percben pedig Da Rochát nem tudták blokkolni, és noha utóbbi lövése nagyon mellé ment volna, Postolachi, az ötösről fejjel a hálóba továbbított (2-3). Mondhatni, szerencséje is volt, mert a lövés erőssége miatt nem sok esélye volt irányítani a labdát.

A szépítő kolozsvári gól növelte a pánikot az OSK-védelemben, Gyenge csak szerencsével tudott begyűjteni egy labdát, miután ismét nem tudott megfogni egy beívelést, de az visszapattant hozzá. Aztán a 90+3. percben ő és Ciobotariu egymásra vártak, és Postolachinak egyéb sem kellett, hogy nyolc méterről a hálóba továbbítson egy jobbról belőtt labdát (3-3). Csodálkoznánk, ha a következő meccsen nem ismét Niczuly áll majd a kapuban… A most eltékozolt két pont azonban nagyon hiányozhat majd a végelszámolásnál.

Az alapszakasz utolsó fordulójában a Sepsi OSK szombaton este fél héttől a Petrolul 52 Ploiești csapatát fogadja, előtte azonban megkezdi a szereplését a Románia-kupában: szerdán délután a háromnegyed 4-től kezdődő mérkőzésen a 3. ligás Gyulafehérvári CSM Unirea vendége lesz.

Fotó: a Kolozsvári CFR 1907 közösségi oldala


Jegyzőkönyv

Szuperliga, 14. forduló: Kolozsvári CFR 1907 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3-3 (0-1).

Kolozsvár, dr. Constantin Rădulescu stadion. Vezette: George Găman (Craiova) – Adrian Popescu (Craiova), Mihăiță Necula (Bukarest). Tartalék: Robert Avram (Pitești). Videóbíró: Radu Petrescu (Bukarest). Segéd-videóbíró: Ciprian Danșa (Szatmárnémeti). Ellenőr: Octavian Șovre (Szatmárnémeti).

Kolozsvári CFR 1907: M. Popa – Da Rocha, Bolgado, Ilie (90+2. Filip), Camora (78. Mogoș), Fica (70. Tahcidisz), Keita (46. A. Păun), Djoković, Deac (46. Korenica), Postolachi, Kamara.

Sepsi OSK: Gyenge – Haruț, Ciobotariu, Ňinaj, Dumitrescu, Ștefan, Alimi (67. Kallaku), Szota, Matei (76. Sigér), Coman (84. Hajdin), El-Sawy (84. Oroian).  

Gólszerzők: Kamara (52.), Postolachi (86., 90+3.), illetve Coman (37.), Ciobotariu (55.), Ștefan (83.).

Sárga lap: Da Rocha (66.), illetve Alimi (58.), Dumitrescu (89.).


Eredményjelző

Szuperliga, 14. forduló: Kolozsvári CFR 1907 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3-3, Aradi UTA – Bodzavásári Gloria 1-0, Petrolul 52 Ploiești – Jászvásári CSM Politehnica 3-1, Nagyszebeni Hermannstadt – Bukaresti Dinamo 1948 0-2.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató