Az idei tábor újdonsága, hogy kizárólag helyi magyar és román művészek, 15 marosszentgyörgyi festőművész vett részt.
Október 29-én, szombaton ért véget az az egyhetes festészeti alkotótábor, amelyet a Maros Megyei Képzőművészek Egyesülete a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatallal, a Szent György Kulturális Egyesülettel és a Szent Cecília Egyesülettel közösen szervezett. A tábornak a marosszentgyörgyi Gemini vendéglő adott otthont Ilarie Gheorghe Opriş, a megyei képzőművészeti egyesület elnöke és Baricz Lajos marosszentgyörgyi katolikus plébános irányításával.
– Az idei tábor újdonsága, hogy kizárólag helyi magyar és román művészek, 15 marosszentgyörgyi festőművész vett részt. A tematika a szentgyörgyi régi házak és virágok köré épült – tudtuk meg Baricz Lajostól.
Ilarie Gheorghe Opriş arról tájékoztatott, hogy az alkotók többsége ma még létező vagy már eltűnt házakat örökített meg. A tábor irányítói számos régi fényképet bocsátottak a művészek rendelkezésére, a fotók között olyan is volt, amely huszadik század eleji épületet ábrázolt.
A megyei képzőművészeti egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy Marosszentgyörgy egykori épületeiről több mint száz alkotás készült az idők során. A figyelemre méltó munkák a Máriaffy-kastélyban kialakítandó galériában találnak majd otthonra.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató