2026. november 5., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Épített örökségünk

Vannak helyek, ahol ma már csak egy-egy falmaradvány, egy megkopott torony vagy a táj csendje őrzi a múlt emlékeit. Ha azonban figyelmesen olvassuk a kövek történetét, megelevenedik előttünk egy letűnt világ: királyok, fejedelmek, hadvezérek és katonák kora, amikor egy vár sorsa nemcsak egy település, hanem egész vidékek történetét is befolyásolhatta. Mostani történelmi utazásunk Miháld várához vezet, a Bánság történelmi vidékére. E térség már az ókorban is fontos szerepet töltött be: a rómaiak idején utak, őrhelyek és átkelők biztosították a kapcsolatot a Duna menti területek és Dácia központja között. A középkorban pedig Miháld vára a királyi birtokok, a hatalmi küzdelmek és a hadjáratok egyik kiemelkedő helyszínévé vált. Történetében ott találjuk Nagy Lajos király hadjáratait, Zsigmond király korának konfliktusait, a Hunyadiak törökellenes küzdelmeit, majd az oszmán hódítás és a felszabadító háborúk újabb és újabb fordulatait. A vár többször gazdát cserélt, ostromokat élt át, végül elpusztult, de emlékezete fennmaradt a történelmi feljegyzésekben. Ennek a történetnek van még egy különös szála is: a közeli, világhírű gyógyfürdőhely, Herkulesfürdő múltja szintén összekapcsolódik Mehádia nevével. Egy név, egy vár és egy vidék története így fonódik össze az ókor emlékeivel, a középkor küzdelmeivel és a későbbi századok változásaival.

Az Épített örökségünk mostani összeállításában tehát Miháld nyomába eredünk, hogy a megmaradt kövek és a régi krónikák segítségével közelebb kerüljünk egy olyan történelmi örökséghez, amelynek üzenete ma is fontos: amit a történelem lerombol, azt az emlékezet még sokáig megőrizheti.


Rekonstrukciós rajz



Évszázadok viharában a történelem határán

Orsovától északra, a Béla-patak mellett az ókorban dák település feküdt. A római uralom alatt Ad Mediam néven az egyik legfontosabb őrhellyé vált, amely a Dunától Tibiscumon (Zsuppa) át Sarmizegetusába, Dácia fővárosába vezető utat biztosította.

A közeli Csernán átvezető híd annak az Apollodórosz damaszkuszi építésznek a műve, aki a Szörényváránál (ma Turnu Severin) álló híres drobetai Traianus-féle hidat is tervezte. A település nevét a Mihály személynévből származtatják, amely a vár Miháld nevének is az alapja lett.

Mehádiától északkeletre, a falu közelében lévő völgyben áll a vár egyetlen maradványa: az eredetileg ötszögletű, 6,5 méteres oldalhosszúságú, közel 2 méter falvastagságú és 15 méter magas torony, amely feltehetően lakótoronyként szolgált.

A vár minden bizonnyal a tatárjárás után épült. Okleveleinkben először 1323-ban fordul elő, amikor Károly Róbert egy Balázs nevű főlovászmestert miháldi várnagyként említ.

Várak, hősök, birodalmak

Nagy Lajos 1365 tavaszán a Felső-Bulgárország ellen vezetett hadjárata során Vidint elfoglalta, Stracimir János bolgár fejedelmet pedig családjával együtt fogságba vetette. Miután 1369 nyarán hűségeskü ellenében szabadon engedte, visszaadta neki Vidint, és Temesváron kívül Sebesvár, Miháld és Orsova várát is a fennhatósága alá rendelte.

Zsigmond brandenburgi őrgróf (Mária királyné férje) Losonczy István szörényi bánt 1387 elején a szalánci uradalommal jutalmazta meg, amiért a lázadó Horváti Jánost és Palisnai Jánost Beregszónál (Temes megye) legyőzte, valamint Temesvár, Sebes, Miháld és Orsova várát visszafoglalta.

Miháld ezután is királyi birtok maradt, ahol Zsigmond a Galambóc vára elleni sikertelen ostrom után, 1428 novemberében a miháldi kerület nemeseivel és kenézeivel gyűlést tartott.

I. Ulászló 1440. augusztus 9-én Hunyadi Jánost, Vajk fiát – aki az Al-Duna menti Orsova, Szörény, Miháld és Görény várát a törökök ellen sikeresen védelmezte –, birtokokkal ajándékozta meg.

A törökök 1523-ban Szörény és Orsova után Miháld várát is elfoglalták. E várakat 1528-ban Ferdinánd követei eredménytelenül követelték vissza a szultántól. 1559-ben viszont már Gamán Péter volt a miháldi várnagy.

Bocskai István török segítséggel 1605-ben foglalta el a várat, de azt a császáriak rövidesen ismét megszállták, majd újra a fejedelem birtokába került. Bocskai 1606. január 4-én Rákóczi Zsigmond erdélyi kormányzónak köszönte meg, hogy Miháld visszafoglalását tudatta vele: „…melynek megtartására immár enekutánna kgdnek szükség, hogy gondviselése legyen. Az fővezérrel arról való okadásunkra és tractálásunkra mindenünk gondunknak kell lenni, és azon leszünk, hogy elaltatván őket megcsöndesítsük és megalkudjuk vélek…”.

A szultán 1614. évi ahdnaméja (hitlevele) szerint a vár ekkor török végvári tisztek kezén volt. Bethlen Gábor fejedelem az emlékirataiban 1626-ban csupán annyit jegyzett fel, hogy Miháldon kétszáz lovas és kétszáz gyalogos katona állomásozott. 1630-ban Haszán pasa, az új budai vezír levélben így értesítette az erdélyi rendeket: „…négy ezer gyalog most Mehádia nevű helyben készen vannak…”.

Nem ismert, hogy a vár mikor került vissza a töröktől, de 1692 áprilisában egy Grigori nevű kapitány 60–100 gyalogos katonával védte az erősséget a meg-megújuló támadásokkal szemben. Thököly Imre 1693. szeptember 29-én foglalta el a várat, amely végül Temesvár 1716-os felszabadítása után került ismét keresztény (császári) kézbe.

Mehmed vidini pasa 1738 májusában újra elfoglalta a várat, ám július 9-én a Caraffa tábornok és Diesbach ezredes vezette császári csapatok visszavették azt. A török források így számolnak be az eseményről: „…nem voltunk azon helyzetben, hogy magunkat védhessük: ennélfogva a várat azon szándékkal adtuk át a császáriaknak, hogy ez által muzulmán csapatainkat megmenthessük.”.

Azonban a törökök még ugyanebben a hónapban ismét megszállták az erődítményt, és feltehetően ekkor rombolták le végleg.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, 1849 áprilisában Mehádiát Bem tábornok foglalta el, majd május 16-án innen indult Orsova ellen. Az augusztus 22–23. közötti éjszakán itt ütközött meg a Fockner honvéd ezredes által vezetett, mintegy kétezer fős – lengyelekből és olaszokból álló – sereg az osztrákokkal. Miután Fockner megtudta, hogy a császáriak erősítést kaptak, visszavonult, és augusztus 24-én – ahogy Horváth Mihály püspök-történész írja – „…mindenek közt az utolsó…”, elhagyta Magyarországot.

I. Ferenc király és felesége 1817 szeptemberének végén érkezett Mehádiára. Uralkodói látogatása alkalmával rendelte el, hogy a mehádiai fürdőket ezután Herkulesfürdőnek (Thermae Herculi ad Mediam) nevezzék. Ez az elnevezés élt a köztudatban egészen a 19. század második feléig, emiatt a fürdőhelyet gyakran összetévesztették magával Mehádia településsel. A fürdők Mehádiától keletre, mintegy nyolc kilométerre fekszenek, és ma a Herkulesfürdő (Băile Herculane) nevet viselik.




Demján László műemlékvédő építész kiegészítése 

Mit jelent a Kelet kapujának lenni? Ösztönösen a mesék keleti bazárjai, netán a repülőszőnyegek világa, vagy talán a pocakos, papucsos török pasák képe ötlik fel bennünk. A mi történetünkben azonban Erdély „Keleti kapuja” az Al-Duna mosta ezeréves déli határainktól északra futó Déli-Kárpátok átjáróit, szorosait és szurdokjait jelenti. Valamint az azokat összekötő, egykori hadi-, kereskedelmi és postautak mindenkori védelmére épült, már-már lovagváraknak tűnő egyedi sziklavárakat és szirti erődöket.

Itt nemcsak a történelem mesél, hanem maga a táj is. A Bánságot és Havasalföldet elválasztó Szörényi-hegység részeként magasodó Csernai-havasok – a Temes és a Cserna folyók vízválasztója – a szelídebb gyephavasi hátaktól a vad mészkőszirtfalakig árasztja ránk szépségét.

Ahol nemcsak a történelem mesél

Teljesen érthető, hogy a hajdanvolt Római Birodalom a terjeszkedése, valamint a komoly stratégiai és gazdasági fontosságú Erdély biztosítása érdekében katonai bázisként egy hármas castrum-rendszert épített ki. Az alsó város Dierna, a valamikori Óorsova volt; a feljebb fekvő, középső erőd pedig az Ad Mediam, amelynek nevéből a mai Mehádia – a mi Miháld várunk alatti kistelepülés – kialakult. A legfelső erődítménynek volt azonban a legnagyobb jelentősége: a magyarul Várhelynek nevezett Ulpia Traiana Sarmizegetusa, a dákok fővárosa, amely az elfoglalása után a rómaiak központi táborhelyévé vált. Megközelíthetőség szempontjából a magas, sziklás terep közé bújtatott erődítés volt a legrejtélyesebb.

Az eredeti, hegycsúcsra emelt építmény a fénykorában merészen emelkedett ki a tájból, és simult is bele abba a tömör, ovális várudvara köré fonódó monumentális, pártázatos kőfalával. A várfalon belül körbefutó gyilokjárót az északi oldalon egy kiemelkedő, hatszögletű lakótorony és egy alacsonyabb kaputorony, míg a déli csücsökben egy körbástya szakította meg. A belső vármag udvarán szállások, gazdasági épületek, raktárak és egy kút kaptak helyet, amelyek egy esetleges ostromzár idején biztosították a túlélést. A nagyobb biztonság érdekében a kaputorony egy kőpilléres fahíddal csatlakozhatott a sziklafalba vájt, meredek úthoz, amelyen az utánpótlást csak ökrökkel vagy szamárháton tudták szállítani.

A vár korabeli legfontosabb alaprajzi és katonai felmérései báró borbereki Alvinczi József császári tábornagytól származnak az 1770–1780 közötti időszakból. Korábban, a 18. század elején is készültek már rajzok a bécsi Udvari Haditanács megbízásából a várról, valamint a faluban kialakított alsó csillagerődről J. G. Fürstenhoff hadmérnök által. Történeti szempontból azonban az Alvinczi-féle rajzoknak van nagyobb dokumentumértéke, hiszen ezek éppen a törökök általi, 1788. évi végső lerombolás előtti állapotokat őrizték meg az utókor számára.




Az 1317-es írásos említés teljes mértékben elfogadható

Köztudott, hogy közvetlenül az 1241-es első mongol – pontosabban az Arany Horda okozta – végtelen pusztítások utáni időkben kezdtek el szaporodni a helyi és országos védelmi rendszerek, és ekkor lendült fel az erődítések, várak, valamint várkastélyok építése. Ezért feltételezhetjük, hogy a rómaiak által hátrahagyott hegyierőd elpusztulása után az új vár is valmikor ezt követően kezdett kiépülni. Mint akkori királyi várnak az 1317-es írásos említése tehát teljesen elfogadható, és valószínű, hogy a későbbiekben többször is bővítették mind a belső, mind a külső szerkezetét.

Itt mutatkozik meg a történelem két szövetének egymásra terítéséből, a két különböző korszakban emelt hadi világ összefésüléséből eredő mai hagyatékunk lényege és megértése. Mindkét történelmi korszakban kevésnek bizonyult a váron belüli élettér és terület egy komolyabb hadsereg elhelyezésére. Ezért a rómaiak és később a császáriak is leereszkedtek a Várhegyről a falu öblös, a Béla-patak völgye alkotta szurdokvölgyébe, és ott alakították ki a táborhelyeiket.

A korabeli, régebbi leírásokban a helyszín Bélaréka néven is szerepel, hiszen az ószláv nyelvben a réka-rika-rijeka szó egyaránt folyót vagy patakot jelent. A római alsóvár területe, a Castrum Praetorium egy parancsnoki táborhely lehetett a falutól északnyugatra. Hasonló megfontolásból telepíthették az osztrákok is a katonai határőrvidéki központjukat közvetlenül a falu északi részére, amelynek sánc-, sövény- és palánkvédmű-nyomvonalai, valamint a régi kaszárnyaépületek, raktárak és a kórház kőfalmaradványai ma is fellelhetők.

Valószínűleg már korábban is létezett itt egy hasonló alsó tábor, hiszen bő száz évvel azelőtt, hogy a Temesi Bánság tartósan osztrák kézre került volna, Bethlen Gábor már feljegyezte 1626-os emlékeztetőjében (memorialéjában), hogy kétszáz lovas és ugyanannyi gyalogos katona teljesített itt állandó szolgálatot a határ menti hátország biztosítása és a térség védelme érdekében. Mindez az alsó tábor – azaz a későbbi csillagvár előzményét jelentő végvár – tartós meglétét támasztja alá.

Az eredeti magyar nyelvű iratok és levéltári feljegyzések tanúsága

Hasonló pontosításra szorul Miháld és Mehádia földrajzi neveinek mai használata. Délnyugat-Romániában található a Szörényvár (Turnu Severin) központú Mehedinți megye, amely a régi leiratokban esetenként Mehádia néven szerepel, utalva a közös szótőre és a történelmi szálakra, miközben a mai Magyarország területén, Zala vármegyében, Nagykanizsa mellett is fekszik egy Miháld nevű község. A legérdekesebb névtörténeti összefüggés mégis a bánsági Miháld és a mai Mehádia község névalakja közötti különbségben rejlik.

Az eredeti magyar nyelvű iratokban és levéltári feljegyzésekben a török uralom végéig mindenhol a Miháld név szerepelt. Ezután az összeírásokban egyre nagyobb számban megjelenő román lakosság folyamatosan a régi római Ad Mediam helynév torzított formáját kezdte használni. A kiegyezéssel létrejött Osztrák–Magyar Monarchia a magyarországi helységnevek használatának rendezéséről szóló 1898. évi IV. törvénycikkével véglegesen szabályozta minden település hivatalos elnevezését.

Az akkori sajtóban külön cikkekben foglalkoztak például Miháld falu névtörténetével. Egy erről szóló írás így fogalmazott a korabeli lapokban: „Krassó-Szörény vármegyében fekvő Mehádia község esetében felvetődött az eredeti, Miháld elnevezés helyreállítása, de az oláhok lakta község többoldalas áttekintésben a község ezernyolcszáz éves múltját eképpen bizonyítgatta: Máédia néven római tábor volt itt, s csak a tatárjárás után a vláhok néptörzse rontotta a nevet Mehádia formájúvá…”.

A múlt mindaddig velünk marad, amíg van, aki megismerje, megértse és továbbadja

Miháld várából mára alig maradt valami, de a története nem tűnt el. A kövek elnémulhatnak, a falak leomolhatnak, a hajdani csaták helyét benőheti a csend, ám a múlt tovább él a krónikák soraiban és az emlékezetünkben. 

Amikor történelmi emlékeinket kutatjuk, nem csupán régi várakról, uralkodókról és háborúkról beszélünk.

Arról is vallunk, kik vagyunk, honnan érkeztünk, és mit szeretnénk megőrizni azokból az értékekből, amelyeket elődeink hagytak ránk. 

Mert a múlt nem egyszerűen mögöttünk van: mindaddig velünk marad, amíg van, aki megismerje, megértse és továbbadja.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes   Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanár, történésznek. Az illusztrációkat Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató