Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-01-12 14:00:00
Az FC ASA szerződtette George Ganeát, aki az Újpesttől érkezik Marosvásárhelyre. A 26 éves bal oldali támadó új fejezetet nyit pályafutásában, miután közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar élvonalban szereplő klubbal, és immár piros-kék színekben bizonyíthat.
A 2. ligás megyeszékhelyi futballklub közleménye szerint George Ganea bal oldali szélsőként csatlakozik a kerethez, és komoly élvonalbeli tapasztalattal érkezik. A román első osztályban eddig 123 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 12 gólt szerzett a Farul, a FC U 1948 Craiova, a CFC Argeș és a Kolozsvári CFR 1907 játékosaként.
A magyar NB I-ben is jelentős rutint gyűjtött, az Újpest futballistájaként összesen 35 élvonalbeli találkozón kapott szerepet. Bár gólt nem tudott szerezni a lila-fehérek mezében, több idényen át a keret tagja volt, és akkor is számoltak vele, amikor sérülés nehezítette a pályafutását.
Az újpesti időszak lezárása után édesapja, a korábbi 45-szörös román válogatott Ionel Ganea arról beszélt a román sajtóban, hogy fia távozását szerinte nem elsősorban a statisztikák, hanem a nemzetisége határozta meg, és úgy érzi, román játékosként eleve hátrányból indult a klubnál. Az egykori támadó szerint az Újpestnél az utóbbi időszakban instabil volt a szakmai irányítás, gyakran változott a vezetőség, és nem alakult ki olyan környezet, amelyben a fia valóban kibontakozhatott volna. Úgy fogalmazott, George egészséges, dolgozni akar, de nem érezte azt a bizalmat, amely egy támadó számára elengedhetetlen a jó teljesítményhez.
A kritikus hangok ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy George Ganea két és fél év alatt 37 tétmérkőzésen maradt gól nélkül az Újpest első csapatában. A klub ennek ellenére kitartott mellette, segítette a rehabilitációját egy 2024 tavaszán elszenvedett sérülést követően, majd az új idényben is lehetőséget adott számára, még ha főként csereként is.
Az FC ASA-nál most tiszta lappal indulhat a pályafutása. A marosvásárhelyi klub vezetése abban bízik, hogy a korábbi román élvonalbeli tapasztalat és a külföldön szerzett rutin új lendületet adhat Ganeának, aki szeretné bebizonyítani: képes meghatározó játékossá válni, ha megfelelő környezetben futballozhat, és bizalommal veszik körül.
Fotó: az FC ASA közösségi oldala