2025. január 27., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pár napos hír szerint a kormány februárban készül újratárgyalni az országos helyreállítási tervet (PNRR) az Európai Bizottság illetékeseivel. Azt nemrég említettük már a szénerőművek bezárásával kapcsolatban is, hogy egyre világosabb, annak idején a kormány betarthatatlan vállalásokat tett a pénz fejében az uniós illetékeseknek. Ezért jelentős összegeket egyáltalán nem fognak kifizetni, és további pénzek azért úsznak majd el, mert a már megkezdett beruházások egy részét sem fejezik be határidőre. Ami világos, hogy a terv bukás, vitázni legfeljebb a nagykabát méretén lehet.

Eddig, alig több mint másfél évvel a teljes program lejárta előtt, a harmada sem jött meg az újjáépítési alap összegeinek. Annak idején nagyvonalakban ugyanez a kormány mindent megígért ebből az alapból, a 28,5 milliárd euróból tényleg rengeteg hasznos munkát lehetett volna elvégezni. Ám mostanig csupán 9,4 milliárd eurót tudtak az alapból lehívni. De már elejétől komolyan döcögött a szekér a pénz fejében tett vállalásokat illetően. Ami pénz bejött, nagyrészt az első két kifizetési kérelem nyomán érkezett, a harmadik számlát már 2023. decemberben is kilenc hónapos késéssel küldte el a kormány. Ez 2 milliárd euróról szólt, ebből 1,1 milliárdot a tavaly októberi állás szerint ideiglenesen visszatartottak, a kormány teljesítetlen ígéreteinek fejében. Novemberben pedig teljesen leállították a kifizetéseket, miután a kormány módosította a katonai nyugdíjakra vonatkozó szabályozást, mandzsettából átírva a korábban a pénz fejében tett saját reformlépését. Az már csak hab a tortán, hogy az eredeti tervek szerint tavaly szeptemberben kellett volna küldenünk a negyedik számlát 2,4 milliárd euróról, de erről eddig még szó sem esett. Mint ahogy a kifizetésének egyik fontos feltételeként számon tartott közalkalmazotti bértörvényről sem. Lehet, hogy valahol egy fiókban már megvannak ezek a dokumentumok, de nyilvánosan még senki nem állt elő velük. Hogy ezek után mennyi pénzre van még esély, az februárban talán kiderül.

Ugyanide vág az európai alapok egykori progresszív miniszterének egy nyilatkozata is, aki szerint a kormány 3 milliárd euróról készül lemondani a vállalt határidőre befejezni képtelen beruházások fejében. Ezt alighanem úgy kell érteni, hogy ennyi a már lehívott 9 milliárdból megy a veszteséglistára, mert a hazai szokásrend szerint az a csoda kategóriájába tartozik, ha valamilyen nagyobb közberuházást a felvállalt határidőre be is fejeznek. Ilyenformán nem lenne meglepő, ha az eredeti 28,5 milliárdos ígérethalmaznak a végére a fele sem lenne igaz, a szó szoros értelmében. És akkor kérdésnek már csak annyi marad, hogy a program lejártakor szerbe-félbe álló munkákra honnan találnak anyagi fedezetet? A megvalósítani sem kezdett csodálatos beruházásokkal majd valószínűleg a 2028-as választások kampányaiban találkozunk újra, ígéretként.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató