Türi Magyar Napok – negyedszer
2016-06-21 15:31:09
- Mezey Sarolta
Negyedik alkalommal szervezik meg a Türi Magyar Napokat július 2-án és 3-án.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Türi Magyar Napokat július 2-án és 3-án. A rendezvényen idén is gazdag, változatos és színvonalas lesz a kínálat, melyet ez alkalommal is Kémenes Loránd plébános és a római katolikus egyház készített elő a Balázsfalva szomszédságában élő magyarságnak, a meghívottaknak és vendégeknek, akik évről évre azért érkeznek ide, hogy a lankadó magyarság- és identitástudatot erősítsék a türiekben.
A IV. Türi Magyar Napok programja a következőképpen alakul: szombaton 9.30 órakor előkészítik a nagy üstöt, amelyben türi gulyást főznek. A jelszó: Aki tűri, gyűri! Az üst körül Török Zoltán a szakácsmester. 10 órakor elindulnak a szekeresek, végigjárják a falut, és toborozzák a „jó népet”. Őket kíséri az uzoni Atlantisz Művelődési Egyesület fúvószenekara, a rezesbanda. Ugyanebben az időpontban kezdődnek a kézműves-foglalkozások a gyergyó-szentmiklósi Pro Terra Alapítvány munkatársainak vezetésével. A nap folyamán egész napos mézeskalács-kiállítás lesz a múzeumban, Furus Julianna segítségével pedig elsajátítható a mézeskalács-készítés. 11.40 órakor a Magyar Házban a délutáni iskolások Gáspár Ildikó tanárnő vezetésével mutatnak be műsort. 12 órakor a marosvásárhelyi Kővirág együttes muzsikál. 13 órakor kezdődik a szentmise, a hálaadás azért, hogy élnek még magyar emberek Türben. Muzsikál a Remény zenecsoport. 14 órakor ünnepi beszédek hangzanak el, majd ezt követően megkezdődik a közös ebéd a nagy üstből.
Délután fél 4 órakor ismét az uzoni fúvószenekar koncertezik, majd 4 órától bemutatkoznak a bethlenszentmiklósi és magyar-péterfalvi tánccsoportok. Ezt követően nótadélután lesz, énekel: Ábrám Tibor, Buta Árpád és Ritziu Krisztina. 18 órától Nagy István és a Gruppenhecc társulat szórakoztatja a közönséget a Migráncs vagyok, nem piskóta című műsorával. 19.30 órától kosaras bál kezdődik.
Július 3-án, vasárnap 12 órakor szentmisét tartanak a római katolikus templomban, zenél Garamvölgyi Anett (koboz, ének) és Kiss Levente.
13 órától közös ebéd lesz, melyre minden résztvevő hivatalos. Ebéd közben szintén a zenészpáros muzsikál. Ebéd után vérbeli táncházat ígérnek a szervezők.
Az eseményre – amelyet a lelkes türiek, a helyi katolikus plébánia, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kovászna Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatnak – meghívták a marosvásárhelyieket is, akik régóta szoros kapcsolatot ápolnak Kémenes Loránd atyával. A marosvásárhelyiek lehetőségeik szerint imával és jelenlétükkel támogatták azt az ügyet, amelyet Lóri atya a szórványban felvállalt.