2024. october 2., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtök délután csapatokban érkeztek a marosvásárhelyiek a főtéri fenyőfához.

A díszfények felkapcsolásánál minden korosztály képviseltetett, a sokaságban pár hónapos kisbabát és pórázon tartott házi kedvenceket is láttunk. 

Az ünnepi visszaszámlálás előtt a Gyermekek Palotájának ének szakosai töltötték be hangjukkal a Rózsák terét. Fehér karácsony, úgy vártunk rég – csendült fel a jól ismert magyar dal, majd egy román karácsonyi ének következett. Nem sokkal ezután felragyogtak az ünnepi fények, a főtéri színpadon pedig elkezdődött a Smiley-koncert.  A fénytengerben úszó főtéren mindenki megtalálta a számára legvonzóbb elfoglaltságot, percek alatt utasokkal telt meg a Mikulás-szán, és a kivilágított autóbuszra is sokan várakoztak. A Színház tér első alkalommal öltözött a szebeni karácsonyi vásár hangulatát idéző díszbe. A családokat, baráti társaságokat talán leginkább ez a helyszín vonzotta, egymás után készültek a fotók a kék fénygömb alatt, és az Eldi pékség mézeskalács-műhelyébe is sokan benéztek. A tömeg csak pár órával a díszkivilágítás felkapcsolása után oszlott szét, amikor már a legkisebb résztvevők is kifáradtak. Több gyermek és szülő villogó léggömböt szorongatott, a kinti fényözönből így haza is vittek egy keveset.

A főtéri események az elkövetkezőkben is folytatódnak. Vasárnap 17 órakor a magyarországi Új Bojtorján együttes, 17-én, hétfőhöz egy hét Vincze Lilla tart karácsonyi koncertet a Rózsák terén.    

Fotó: Nagy Tibor

Miből lesz a takonybogár (?) 20 órával korábban

Apanyelv a konyhában 20 órával korábban

Helikon-lapszemle 20 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 20 órával korábban

Hírek, rendezvények 20 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 20 órával korábban

Örmény kulturális napok 20 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató