Tizenkilenc éves kora…
2026-10-26 12:00:00
- Kuszálik Péter
óta publikál, prózáját olyanok méltatták, mint Lengyel József vagy Déry Tibor, tizenhat nagyregényt és kilenc kisregényt írt, csaknem félszáz könyve jelent meg eddig, az olvasók rajongják, mégis kívülállóként tekint magára a magyar irodalomban – így kezdi Nagy Gabriella a 75 éves Vámos Miklós író köszöntését (litera.hu, 2025. jan.). A méltatás utolsó soraiban pedig ezt olvashatjuk: „élvezetes stílusú, anekdotázó beszédmódjának és fanyar humorának is köszönhető, hogy rendkívüli népszerűségre tett szert az olvasók körében, könyvei sokszoros kiadásban és nagy példányszámban kelnek el. Azt állítja magáról, hogy szeret írni”. Az utolsó mondat ’magas labdának’ tetszik, de nem használom ki a ziccert. (Sapienti sat.) A múlt heti írásomban már idéztem tőle néhány véleményt és meglátást, ma folytatom a szemelgetést. Nem fogom megdicsérni, mert tőle tudom, hogy írói körökben ez nem szokás [= „Örkény István azt tanította nekem, amikor én még azt sem értettem, hogy ő kicsoda, hogy egymás pofán dicsérése sértésnek számít.” (V. M.: Igen, 2021, 51. o.)]. ▪ Nem találkoztunk sehol, mert más (földrajzi és spirituális) spáciumokban keringünk, s oly sok különbség van közöttünk, hogy sem ármánykodás árnya nem vetülhetne ránk, sem irigykedés (vagy más vícium) nem ronthatná meg a kettőnk (amúgy sem létező) kapcsolatát. Ha valamiket szóvá teszek, az csupán a magam intrikus hozzáállásának tulajdonítható. [Ezt bővebben is megmagyarázom egy idézet segítségével: „Én úgy tartom, írni becsület és dicsőség dolga. (…) Az írás gondolatokat és érzelmeket fakaszt, s ezek nem arra indítanak, hogy bánts vagy sérts másokat, inkább arra, hogy megértsed a többi embert is, beleértve saját magadat is”. (V. M.: Igen, 16. o.) ♦ Khm. Egy novella- és regényírónak ez valóban alapvető kötelessége kell legyen, ám egy pamfletírónál mást követel a műfaji sajátosság: ott a kipécézett személy nevetségessé tétele a cél.]
Tizennyolc évesen jött rá, hogy a mániás depressziós anyjáról kellene regényt írnia. „Mondanivalónak azt szántam, hogy drága édesanyám olyan, mint a szocializmus. Kegyetlen, szeszélyes, kaotikus, diktatórikus, hatalmaskodó [a Hámori Barbara-féle interjúban (2026. szept., a 11. perc után) még kibővítette a listát: felelőtlen, hazudozós, megbízhatatlan], de elég röhejes. Az a szocializmus ugyanis, amelyet én 1960-tól megfigyelhettem, mindig kissé röhejes volt. Gondoltam, írok egy könyvet anyámról, melyben anyám olyan lesz, mint a társadalom, amit majd finom lírai trükkökkel adok az olvasó tudtára. A cenzúra nem szólhat semmit, anyámról azt írok, amit akarok, gondoltam én.” (Igen, 27. o.) ♦ Aztán mégse írta meg, hogy ne bántsa meg őt a szövegével. Khm. Talán az is megtörténhetett, hogy nem tudta teljesíteni a sztorival kapcsolatos (saját magával szemben támasztott) elvárásokat: szerintem nem tudta úgy megcsavarni a szüzsét, hogy a cenzúra ne ismerje föl a tulajdonképpeni rendszerkritikát, és az anyja se vegye észre az ’álruhát’. Gyanúm szerint még nem volt elég tudása és bölcsessége a témához. Végül az anyja halála és a szoci bukása után (1995-ben) jelent meg a kötet, de addigra már nem az eredeti elképzelés szerint. Nem olvastam el, ezért nem tudom ’közvetíteni’ a V. M. emlékeiben létező (és utólag felidézett) rendszert. Sebaj, majd bepótolom egy másik szövegével.
Még találtam egy téves magyarázatot, amit nem hagyhatok szó nélkül. Az egyik pesti színházban ünnepelték V. M. 75. születésnapját, ahol az író (Kepes Andrást is a színpadra szólítva) idézte föl a hatvanas évek végét, jelesül azt az eseményt, amikor megjelent a Beatles együttes White Album nevű lemeze. A nyitódalt Paul McCartney írta, a címe: Back in the USSR (= Vissza a Szovjetunióba). „Én, amikor megvettem a lemezt, akkor megkérdeztem, mit akarnak ezek (…) a Szovjetuniótól, aztán később megtudtam, hogy eredetileg jú-esz-áá [USR] volt, de prozódiai okokból úgy döntöttek, hogy legyen jú-esz-esz-áá [USSR]… mindegy.” (YouTube: Vámos Miklós – 75.; 2025. jan. 29., 58. perc.) ♦ Hát nem! (1.) Magyarázatként előbb annyit, hogy az angolban az ’R’ betű kiejtése = /a:(r)/ (nyújtott ’á’, a végén csöppnyi ’r’); én az imént ’áá’-nak írtam, az egyszerűsítés kedvéért. (2.) A ’prozódiai kényszerre’ való hivatkozás (ebben az esetben) csak mese. A prozódia ’zenéhez illesztést’ jelent és akkor használják, amikor a nóta szövegébe betesznek vagy kivesznek egy szótagot, hogy a ’metrum’ rendben legyen (pl. a Himnusz szövegében „ho-ozz rá víg esztendőt” kell énekelni!). Nos, lehet, hogy a Beatles tagjai (kültelki vagányokként) egy ’kopottabb’ angolt beszéltek, de az biztos, hogy tudták az USR és az USSR közti különbséget. Ott az első perctől kezdve USSR szerepelt. (3.) Az ügy tisztázása érdekében Minyához fordultam, aki a következő adatokkal szolgált: „A Back in the USSR című dal egy könnyed zenei paródia, amelynek nem volt valódi politikai üzenete, mégis nagy port kavart a hidegháború idején. ▪ A szám legfőbb jellemzői és története. A dalszöveg egy Amerikából hazatérő szovjet kém (vagy utazó) nézőpontjából íródott, aki repülővel érkezik vissza Moszkvába Miami Beachről. A főhős mérhetetlenül boldog, hogy végre maga mögött hagyhatja a Nyugatot, újra otthon van, és láthatja a szovjet tájakat, valamint a helyi nőket. ▪ A szám közvetlen fricska két korszakos amerikai stílusnak. Egyrészt Chuck Berry Back in the USA [(kiejtése: jú-esz-éj) és nem USR] című hazafias rock’n’roll számának kifordítása. Másrészt a The Beach Boys California Girls című slágerét parodizálja: a kaliforniai lányok helyett McCartney az ukrán és moszkvai nők szépségét énekli meg az amerikai zenekarra jellemző stílusban. ▪ Mivel a dal három hónappal Csehszlovákia szovjet megszállása (1968. aug.) után jelent meg, a nyugati konzervatívok élesen kritizálták a Beatlest, amiért szerintük „kommunista propagandát” folytattak. McCartney később tisztázta, hogy a dalnak kizárólag a poén volt a célja, és az, hogy humanizálja a Vasfüggöny mögött élő fiatalokat. ♦ Mindez csupán szerény adalék a ’V. M. összes művei’ javítólistájához (köszönet érte Minyának).
