Azt kérdezte minap valaki, szerették-e az ókorban a háziállatokat? Milyen volt a viszonyuk a macskákhoz, példának okáért?
Igen, az ókorban rendkívüli módon szerették és tisztelték a háziállatokat, a kutyák és macskák helyzete, tudományosabban jogi, közigazgatási és családi státusa kultúránként és korszakonként más és más volt. Nemcsak haszonállatként vagy vadásztársként tekintettek rájuk, hanem valódi családtagként, sőt olykor isteni lényként is tisztelték őket. Ami manapság mindenfokú állatimádás dacára elképzelhetetlen. Az közhely, hogy az ókori egyiptomiak valósággal rajongtak a macskákért. Nemcsak azért tűrték meg a házban, háziasították, amennyire csak lehetett (a macska ui. öntörvényű személyiség – akinek már volt, az bőven tapasztalhatta a macskák vad szellemét), mert levadászták a rágcsálókat és a veszélyes kígyókat, hanem mély vallási jelentőséget is tulajdonítottak nekik. (Ámbátor a kígyók viszont a legenda szerint Kleopátra kedvencei voltak. Vannak kígyószelídítő alkatú, típusú asszonyok is. De ebbe most ne menjünk bele, javasolom a békesség kedvéért. Zárójel bezárva.)
Básztetet, az otthon, a termékenység és a boldogság istennőjét macska alakban (vagy macskafejű nőként) jelenítik meg a reánk maradt rajzok és szobrok, amelyek jelentését még meg kellett fejteni, ugyanis a civilizációs előrerohanásban az emberiség elfeledkezett az egyiptomi civilizációról, lerombolta, elkeverte a sivatag homokjával, és a feledés porát sarkalta reá, ám jönnie kellett az európaiak hódító, gyarmatosító hadjáratainak, hogy újra felfedezzék, megfejtsék a hieroglifákat, és az egyiptomi civilizációt a tudomány, a turizmus, és egyenlőképpen az ezotéria szolgálatába hajtsák.
A macska kiemelt jogokat élvezett. Olvasom, hogy egy házi kedvenc megölése – még ha véletlenül történt is – halálbüntetést vonhatott maga után. Ha egy családi macska elpusztult, a gazdák mély gyászuk jeleként leborotválták a szemöldöküket. (És akinek nem volt – ragasztott egyet, hogy alkalomadtán leberetválhassa. „A szabál az szabál.” ) Az állatokat gyakran bebalzsamozták, és saját apró múmiaként temették el őket a gazdáik mellé vagy speciálisan kialakított és gondozott állattemetőkben. Az egyiptomi királysírokban – ha ki nem rabolták őket – a régészek találtak mumifikált macskákat. Bizonyára aki Kairóba elvetődik, a nemrégen megnyitott szupermúzeumban láthat ilyen érdekességeket is.
Ehhez képest mi a XXI. század húszas éveinek derekán on-line vásároltuk meg a második macskánkat. Mélyszürke, öt hónapos lesz nemsokára, képe egyre mackósabbá válik. Fékezhetetlen, kíváncsi, versenyt dorombol a régebbi jószágunkkal, akit folytonosan támad és provokál. Jelleme mégis kiismerhetetlen egyelőre. Apja ír, anyja skót. Ő tehát egyszerre a Brit Nemzetközösség és a Poklos menti blokk-közösség tagja. Milyen messzire elkerült Egyiptomtól!
E sorok írója jelenleg nem vágyik Egyiptomba a nagy hőség okán, és azért sem siet kebelére, mert ősei egyszer már botrányos körülmények között hagyták el Egyiptomot, és keltek át száraz lábbal a Vörös-tengeren, (a Vörös-tenger nem azonos a Vörös Hadsereggel!), és már akkor messze elkerülték a Hormuzi-szorost.
