Szente B. Levente: Morzsák a terítetlen asztalon

magas domboldal alatt lakunk,

a város idelent – látod

odafönt a temetők,

az ég öleli őket.

nekünk már csak a hiány fáj, mondta nagymama

se filozófus, költő, se szakács, orvos, festő

vagy szerető, se múzsák, se kávéház,

szétesnek, buta lázadásba fúlnak,

mert amikor rád tör a mérhetetlen idő,

a pillanat örök lesz,

jön a semmi, a halál, a félelem.

régi titkos vágyak nincsenek már, nincs

mi pótolhatná a csodát –

társadban az ölelést, a csókot,

a szerető és féltő odaadást.

mert nincs mi kellene, mit kívánsz, mi feltölti szíved-

lelked tartalmát, mit tovább adsz,

csak marad mi ott maradt, mint morzsák

a terítetlen asztalon

a falakon innen és túl, odaát,

csak a tűnődés jutott, mint örök és szép álom,

mert el ne feledd – isteni gondolatok közé

fészket rakott madár vagy:

költesz, nevelsz, tovaszállsz.