Székely János: Dante Ravennában

Mindent tudok, mit tudni érdemes.

Szívós erővel róttam lassú pályám

Letűnt koroknak mélységére szállván

Csapásomon, mely szűk, de érdekes.

Elsétálgatok még a dombokon.

Szemem fájón tekint a messze napba,

S ha megtört testem végül elmaradna,

Én azzal is csak művem alkotom.

Üdvözültek és csillagok felett

Arany szárnyakon vitt a képzelet,

De messzebb van hazám, a szép Firenze.

Rézsút süt rám a lázas őszi fény,

Csak egyetlen vágy éltet, egy remény:

Hogy kegyelmével végül megfizetne.

(1950)