Száztíz éve zajlott a bekecsi ütközet

*Áldozatuk nem volt hiábavaló, az emlékezés és tisztelgés azóta sem szünetel
Fotók: Gligor Róbert László

Az áldozat nem volt hiábavaló

Huszár és katonai hagyományőrző csapatok és sok érdeklődő gyűlt össze a múlt hétvégén a Bekecsen, hogy megemlékezzenek az 1916-ban itt zajló harcokról, amikor a honvéd erők feltartóztatták, majd visszavonulásra kényszerítették az országba betörő román hadosztályokat. Immár 19 éve a Bekecsi Lovas Napok keretében kerül sor erre az eseményre.

Van valami különös ereje annak, amikor egy közösség újra és újra visszatér ugyanahhoz a helyhez. Nem azért, mert a múltat nem tudja elengedni, hanem azért, mert tudja: vannak emlékek, amelyeket nem szabad elengedni. Vannak nevek, sorsok, áldozatok, amelyek csak addig maradnak élők, amíg van, aki lehajtott fővel megáll előttük. Az idei esztendő különösen is erre kötelez bennünket. Száztíz esztendő telt el az 1916-os bekecsi harcok óta. Száztíz év választ el bennünket attól a nemzedéktől, amelynek számára a háború nem történelemkönyvi fejezet, hanem mindennapi valóság, veszteség, félelem és áldozat volt – hangzott el múlt szombaton a Bekecs oldalában, a Falu erdeje feletti katonasírnál, ahol 27 magyar és két bosnyák katona alussza örök álmát, további hat magyart pedig a Bekecs tetején, Körtövés mezején temettek el. A Bekecsen, a Sóváradtól Nyárádremetéig nyúló frontvonalon 1916. szeptember 26. és október 6. között zajlottak a véres harcok, amikor a 9. miskolci és 10. kassai hadosztály egy bosnyák alakulattal kiegészülve megállította az országba betört és gyorsan előrenyomuló ellenséget.

Ezekre emlékeztetett Benkő József történész a sírkert mellett, majd Nagy Béla nyárádselyei református lelkipásztor arra hívta fel a figyelmet: ideje van az emlékezésnek, a megfontolásnak, hogy Isten mit tett értünk – hogy a hit és igazság, vagy a kételkedés és gyűlölködés útján megyünk tovább.

Kerekebb lett

A szervező történész szerint az idei emlékezés kerekebb lett, mint a tíz évvel ezelőtti centenáriumi ünnepség. Ugyanis 1916 óta első alkalommal érkezett Miskolcról megemlékező vitéz Sebestyén Tamás személyében, és először érkeztek világháborús katonai hagyományőrzők is: vitéz Nagy Péter vezetésével Szolnokról és Pécsről első világháborús, valamint Szegedről és Budapest környékéről Lévai Miklós nyugalmazott alezredes vezetésével második világháborús hagyományőrzők. Ők sorakoztak fel a Benkő vezette marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrzői és az erdőszentgyörgyi 9. Württemberg-huszárok mellett múlt szombaton a Falu erdeje fölötti sírkertnél a tisztelet virágainak elhelyezésénél. Az ünnepségen jelen voltak Nyárádmagyarós község testvértelepüléseinek küldöttségei is, az anyaországi Bekecsről és Sellyéből, valamint a felvidéki Kisújfaluból. Ugyancsak a Felvidékről érkezett a tornaljai Andante kórus is, amely a palóc himnuszt adta elő – hiszen a dal képes arra, hogy összekapcsolja a történelem áltál más-más vidékekre helyezett magyar közösségeket.

Az idei megemlékezésre a nyárádmagyarósi önkormányzat és a 23. határvadász zászlóalj hagyományőrzőinek összefogásából megújult mindkét bekecsi sírkert.

A béke értéke

Az ünneplések központi mozzanata mindig a Bekecs-tető közelében álló lármafa és kereszt mellett történik, itt emlékezik meg évente a megye, Székelyföld és Erdély magyarsága az első világháborús csatára. Mert a múlt addig élő, amíg van, aki elmesélje a történteket, és van, aki meghallgassa azokat. Ezért is különös a bekecsi emlékezés – hangzott el, miközben a tetőre felvonultak az Erdély különböző részeiről (Kézdiszéktől Bihardiószegig) érkező huszár hagyományőrző csapatok.

Az elmúlt száztíz év alatt nemzedékek cserélődtek ki, ezért fontos ismerni és érteni a történelmet. „Ma nem a háborút ünnepeljük, hanem az embererek emlékezünk, azokra, akik távol az otthonuktól, parancsot teljesítve reméltek, féltek, küzdöttek, és akik közül sokan nem tértek haza. Amikor rájuk emlékezünk, a béke értékére is felhívjuk a figyelmet” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Nyárádmagyarós község polgármestere. Kacsó Lajos szerint ezért a Bekecs az itt élők számára nem csupán egy hegy, hanem emlékezet, találkozási pont és örökség, és fő üzenete, hogy az emlékezés lánca nem szakadt meg azóta sem. „Ez a megemlékezés legyen méltó főhajtás őseink előtt, erősítse közösségeink összetartozását, és adjon hitet ahhoz, hogy múltunk ismeretében, egymásra figyelve építsük közös jövőnket” – mondta a elöljáró.

„A Bekecsi Lovas Napok legyen közösségünk erejének, összetartozásának és múltunk tiszteletének ünnepe” – fogalmazott Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke is, aki annak fontosságáról szólt, hogy ez a hely ne merüljön sosem feledésbe. „Őrizzük tovább e helyet és az elhunytak emlékét, adjuk tovább gyermekeinknek azt az összetartozást, amely évről évre idehív bennünket” – hangsúlyozta.

Az ünnepi alkalmat a nyárádmagyarósi általános iskola diákjainak szép előadása (Magyarnak lenni), valamint az Andante kórus éneklése tette színesebbé, majd felvonták a Bekecs-hegy piros-fekete zászlaját, amely jelképesen összekapcsolja múltunk emlékezetét, jelenünk közösségét és a jövő nemzedékeit. Ugyanakkor meggyújtották a lármafát is, amely most nem a veszélyre figyelmeztet, hanem emlékezésre hív, mert „most egymásra van szükség”.

Osztoztak az emberek sorsában

A Körtövés mezeje felé való átvonulás során a megemlékezők a huszártáborban rövid pihenőt tartottak, ahol különleges, és Erdélyben egyedülálló emlékjelet állítottak: az első világháborúban elesett lovaknak emeltek oszlopot. A háborúban a katonák mellett lovak százezrei szolgáltak, szállítottak embert, felszerelést, sebesültet, és osztoztak a háború nélkülözéseiben és pusztításában. Van itt a hegyen emlékjel a hősöknek, de nincs a lovaknak – innen fogalmazódott meg az ötlet. Így a debreceni 2. honvéd huszárezred hagyományőrzői egy kopjafát készíttettek Nyári István nyírmártonfalvi tanárral, a fát pedig a szentjobbi erdő adta (ahol Szent Imre herceg fiatalon az életét vesztette). „A szeretett lovaink szeretetre tanítanak” – emelte ki Csontos János debreceni kapitány, mielőtt Fülöp László Zsolt szovátai és Kacsó Lajos nyárádmagyarósi polgármesterek leleplezték volna a „háborúban elesett huszárlovak emlékére” emelt oszlopot. Ugyanakkor Csontos egy adományozói okirattal együtt jelképesen átadta az emlékoszlopot a szovátai polgármesternek, de nemcsak neki köszönte meg a segítséget, hanem Kacsó Lajosnak, továbbá Benkő József történésznek, szakaszvezetőnek, illetve köszöntötte a torboszlói székely lófők rangidősét, a 89 éves Biró Bélát is. A huszárnóta után az oszlopot Csüdör Imre jobbágyfalvi plébános áldotta meg, koszorút helyeztek el a marosvásárhelyi 9. és a szovátai 15. Mátyás-huszárezred hagyományőrzői.

Nem csak a kövek őrzik emléküket

A Körtövés mezején álló, hat honvéd nyughelyét jelölő sírkertnél Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd az anyaországi Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevében felszólaló Lévai Miklós nyugalmazott alezredes arra figyelmeztetett: vérrel áztatott földön állunk, ahol elődeink évszázadokon át védték a magyar királyságot, a hazát és a népet. Nagy Péter tartalékos főhadnagy, a szolnoki Szent László Hadosztály honvéd hagyományőrző egyesület nevében nyújtott át elismerést Nyárádmagyarós önkormányzatának, megköszönve azt, amit a hősök emlékének gondozásáért tesz, majd Gottfried Barna a magyarországi hadisírgondozók nevében beszélt az első világháborúban a Bekecsen szolgáló hadosztályok szerepéről, és mondott köszönetet az itteni sírkertek gondozásáért. Benkő József történész ismét felelevenítette a bekecsi csata eseményeit és a hely történelmi jelentőségét, majd Csüdör Imre jobbágyfalvi plébános figyelmeztetett beszédében, hogy „a néma kövek között” ne hagyjuk meghalni az itt elesettek emlékét. Az ünnepi mozzanat a sírkert megkoszorúzásával zárult.

Lovasok és huszárok

A délután további részében kulturális program várta az érdeklődőket, hiszen a színpadon valóságos néptánctalálkozóval gyönyörködtették a közönséget a szervezők, de ebéd után volt hadgyakorlati bemutató, és egy kis hadtörténeti kiállítást is meg lehetett tekinteni az első világháborúban használt, és a Bekecsen is előkerült eszközökből, felszerelésekből. Késő délután a harasztkereki Varázspatkó lovarda tartott lovas bemutatót, majd a törökkúti trükklovasok mutatványainak örülhetett a közönség.

A huszártáborban tovább folytatódott az ünneplés, a csapatok vasárnap reggel a bekecsi kápolnában tartott szentmise után bontottak tábort, miután egy részük már pénteken „táborba szállt” a szovátai laktanyában.

A Bekecsi Lovas Napokat 19 évvel ezelőtt a torboszlói székely lófők kezdeményezték, összekötve a világháborús emlékhelyek előtti tisztelgéssel, majd egy rövid időszak után ezt a szerepet a szovátai 15. Mátyás huszárezred hagyományőrzői vették át, és folytatják napjainkban is. A bekecsi emlékezéseknek évről évre különös méltóságot adnak a hegyre felvonuló és tisztelgő, ott táborozó huszárok.