2025. január 27., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

lesz az ellenfél júniusban

Júniusban két felkészülési mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott, az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a nemzeti együttes idei programja.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a svédekkel június 6-án, a Puskás Arénában csap össze Marco Rossi csapata.

A svéd válogatott jelenleg a FIFA-világranglista 27. helyén áll, azaz három pozícióval előzi meg a magyarokat. A második júniusi mérkőzésen, 10-én Azerbajdzsán lesz az ellenfél idegenben. Az azeri válogatott jelenleg a 117. a világranglistán, a hasonló stílusban futballozó vb-selejtezős ellenfél, Örményország pedig a 100.

„Azért erre a két csapatra esett a választásunk, mert olyan ellenfelekkel szerettünk volna focizni, akikkel a vb-selejtezőkre történő felkészülés szempontjából hasznos meccseket tudunk játszani – mondta a szövetség honlapjának Marco Rossi szövetségi kapitány. – A svéd válogatottról szerintem mindenki tudja, hogy egy nagyon jó csapat. Most jutottak fel a Nemzetek Ligája B divíziójába, és több játékosuk is van, akik nemzetközi szinten is kiemelkedőek és jól ismertek. Rugalmasan váltanak több játékrendszer között, de többnyire három védővel játszanak, ami nekünk az Írország és Örményország elleni felkészülés szempontjából is hasznos, de egyébként a portugál válogatott is ezt a felállás alkalmazza. Azerbajdzsán hasonló stílusban játszik, mint Örményország, és játéktudásban is hasonló szinten vannak, így az ellenük játszandó mérkőzés főleg az Örményország elleni felkészülésünket segíti majd.”

A magyar és a svéd válogatott eddig 45 hivatalos mérkőzésen lépett pályára egymás ellen, és 18 magyar, valamint 17 svéd siker mellett 10 találkozó döntetlenre zárult. A legtöbbször a kétezres években találkozott a két együttes, hiszen a 2004-es és a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjében, valamint a 2006-os és a 2010-es vb-selejtezőben is csoportellenfelek voltak, legutóbb viszont 2016. november 15-én, a Groupama Arénában csaptak össze. Ez a mérkőzés volt Juhász Roland és Király Gábor búcsúmeccse, és a vendégek 2-0-ra nyertek. 

Azerbajdzsánnal eddig összesen hét alkalommal találkozott a magyar válogatott, és mind a hét találkozó magyar sikert hozott, 19 lőtt és 2 kapott góllal. Legutóbb a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében voltak ellenfelek. Annak a sorozatnak az idegenbeli összecsapásán Orbán Willi két gólt is szerzett ellenük, ami korábban csak Nyilas Eleknek sikerült 1996-ban.

*Fotó: MLSZ


A magyar válogatott idei programja

* március 20.: Törökország – Magyarország (Nemzetek Ligája)

* március 23.: Magyarország – Törökország (Nemzetek Ligája)

* június 6.: Magyarország – Svédország (felkészülési mérkőzés)

* június 10.: Azerbajdzsán – Magyarország (felkészülési mérkőzés)

* szeptember 6.: Írország – Magyarország (világbajnoki selejtező)

* szeptember 9.: Magyarország – Portugália/Dánia (világbajnoki selejtező)

* október 11.: Magyarország – Örményország (világbajnoki selejtező)

* október 14.: Portugália/Dánia – Magyarország (világbajnoki selejtező)

* november 13.: Örményország – Magyarország (világbajnoki selejtező)

* november 16.: Magyarország – Írország (világbajnoki selejtező)


Pénzbüntetésre ítélték az Anglia elleni mérkőzés rendbontóit

A bíróság pénzbüntetésre ítélte azokat a szurkolókat, akik a 2021 szeptemberében rendezett Magyarország – Anglia labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen rendbontást követtek el.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján csütörtökön emlékeztetett rá, hogy a 2021. szeptember 2-i találkozón drukkerek „tárgyakat (műanyag poharat, pirotechnikai eszközt) dobáltak a lelátóról a pályára, illetve előfordult a küzdőtérre történő beugrás is”, ezek miatt pedig az európai szövetség – egyéb szankciók mellett – összesen közel 90 millió forintra büntette meg az MLSZ-t.

„Az MLSZ már ekkor eldöntötte, hogy megvédi a vétlen szurkolókat a rendbontóktól, és az utóbbiakat felelősségre kell vonni tetteikért. Ezért a rendőrség közreműködésével azonosította és kizárta az elkövetőket, akiknek vállalniuk kellett a következményeket a bíróság előtt is. A sikeres rendőrségi eljárás után az elkövetőket a vétség súlyossága szerint a bíróság különböző mértékű pénzbüntetésre ítélte” – írta a honlap.

A szövetség hangsúlyozta: ezekkel az intézkedésekkel azt kívánja jelezni, hogy a rendbontóknak nincs helyük a stadionokban, és ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár rendbontás, diszkrimináció vagy rasszizmus esetén.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató