2026. július 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: a Gloria Beszterce közösségi oldala


Elkészült a labdarúgó 2. liga 2026/2027-es idényének bajnoki programja. Az FC ASA jelentősen megújult kerettel és új reményekkel vág neki az új idénynek, amelyet mindjárt egy nehéznek ígérkező kiszállással kezd, a Resicabányai CS Muncitoresc otthonában lép pályára. Az első hazai mérkőzésre az újonc Cetatea Suceava látogat a Sziget utcai stadionba, ezt követően újabb kemény meccs következik, a feljutásra pályázó Nagyváradi FC Bihar otthonában.

Az idény a hét végén rajtol, a televízióban nem közvetített mérkőzéseket elviekben szombaton 11 órától játsszák, a képernyőre kerülő meccsek időpontjáról a közvetítő tévés társaságok döntenek. A tapasztalat szerint egy-egy mérkőzést csütörtökre vagy keddre is átköltöztethetnek. Az idén 17 fordulót játszanak le az alapszakaszból, az utolsó meccset december 12-én. Így tehát négy forduló marad a tavaszi folytatásra. Az alapszakasz március 13-án zárul. A kiírás nem változik, az egykörös alapszakasz után az első hat helyezett a feljutásért játszik oda-vissza rendszerben, míg a kiesés ellen két nyolcas csoportot alakítanak ki, itt egy újabb kört rendeznek. Mindkét esetben az alapszakaszban szerzett pontokat magukkal viszik a csapatok.

Az idei bajnokság újdonsága, hogy a mezőny 22 csapata felének, azaz 11 klubnak nincs feljutási joga, és ha beigazolódnak a pletykák Nagyszeben csődjéről, akkor csupán tíz csapat marad, amely az élvonalba kerülésért harcolhat. Akár az is előfordulhat, hogy a felsőházba nem kerül be legalább négy feljutási joggal rendelkező klub, és akkor nem tudni, hogy mely csapat játszik esetlegesen osztályozót, hogy az alsóházat nem egyetlen csoportban rendezik.

A 2026-2027-es bajnokságban a következő klubok pályázhatnak a Szuperligára: Resicabányai CS Muncitoresc, FC ASA, Nagyváradi FC Bihar, Temesvári Știința Poli, Bukaresti Metaloglobus, Bodzavásári Metalul, Chindia Târgoviște, Unirea 04 Slobozia, Concordia Chiajna, Nagyszebeni FC Hermannstadt, Bákói FC. 


Az ASA mérkőzései az alapszakaszban

* augusztus 1.: Resicabányai CSM – FC ASA

* augusztus 8.: FC ASA – Cetatea Suceava

* augusztus 15.: Nagyváradi FC Bihar – FC ASA

* augusztus 22.: FC ASA – Besztercei Gloria

* augusztus 29.: Temesvári Știința Poli – FC ASA

* szeptember 5.: FC ASA – Bukaresti Metaloglobus

* szeptember 12.: CS Afumați – FC ASA

* szeptember 19.: FC ASA – Bukaresti CS Dinamo

* október 10.: Bodzavásári Metalul – FC ASA

* október 17.: FC ASA – Chindia Târgoviște

* október 24.: Sellemberki CSC 1599 – FC ASA

* október 31.: FC ASA – Unirea 04 Slobozia

* november 7.: Concordia Chiajna – FC ASA

* november 21.: CSM Slatina – FC ASA

* november 28.: FC ASA – Nagyszebeni FC Hermannstadt

* december 5.: CSL Ștefăneștii de Jos – FC ASA

* december 12.: FC ASA – CS Popești-Leordeni

* február 20.: Bukaresti Steaua – FC ASA

* február 27.: FC ASA – CSM Rm. Vâlcea

* március 6.: Bákói FC – FC ASA

* március 13.: FC ASA – Újszentesi CSC.


Vereség Besztercén, az utolsó formaellenőrzőn

Szombaton játszotta az idény előtti utolsó barátságos mérkőzését az FC ASA, a Besztercei Gloria ellen, idegenben. A találkozón a következő csapattal kezdett Eusebiu Tudor vezetőedző: Iacob – Dohatcă, Dumitru, Demeter, Horșia, Biceanu, Vînău, Moga, Cioiu, Kocsis, Siafa. Arról, hogy utóbb még kik léptek pályára, nem közöltek információt. A találkozó a Gloria 2-0-s győzelmével végződött. Érdekességként: a két klub korábban abban egyezett meg, hogy csak akkor játszanak, ha az első három bajnoki fordulóban nem találkoznak. Nos, a sors a... negyedik fordulóban hozta össze őket. Nem zárható ki, hogy a marosvásárhelyi szakvezetés nem kívánta kiteregetni az összes aduját.... 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató