2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Annyira gyengén „teljesít” az adórendszerünk, főleg a két év koronavírus-járvány után (amit tetéznek az ukrajnai háború gazdasági hatásai), hogy valóban megérett a reformra. Eladósodás, alacsony adóbegyűjtési arány, egyre növekvő infláció és szárnyaló energiaárak. A jövő sem tűnik fényesnek. Minden szempontból reformra lenne szükség: a begyűjtésnél, az adókedvezmények újragondolása esetében és az adónemek szempontjából is. Lassan a fél társadalom kedvezményezett vagy mentesül az adóterhek alól, a szociális támogatásokat egyre többen veszik igénybe, virágzik a feketegazdaság (még a közösségi háló is eszköze ennek). Reform helyett azonban a törvényhozás „fokozatosan optimalizálna”, legalábbis a képviselőház elnöke, a PSD-s Marcel Ciolacu szerint. És hogy teljesen „biztos” és „gyors” legyen ez a folyamat, a helyzetelemzésre pénzügyminisztériumi munkacsoport alakult, amely romániai viszonylatban fénysebességgel, mintegy két héten belül javaslatokat tesz. Ugyanis ahhoz, hogy az adótörvénykönyv 2023-tól módosuljon, fél évvel előtte kell meghozni a vonatkozó döntéseket. Az idő tehát sürget, hiszen elméletileg közvitán is át kell mennie a módosító javaslatoknak (de lehet, hogy ennek az eredménye már annyira nem érdekes, hogy nem is számítanak negatív véleményezésre). 

A vita tárgya továbbra is a progresszív adózás bevezetése. Egyes nyugati államok „progresszív, modern, adaptált” adózási rendszerét hozva fel példaként, Ciolacu kritizált is, mondván, hogy a bruttó hazai termék csupán 27 százalékát teszik ki a bevételek, míg 40 százalékot a kiadások. Vagyis sokkal többet költünk, mint amennyi befolyik az államkasszába. A másik térfélen a PNL áll: a liberálisok hallani sem akarnak arról, hogy a 2005-ben bevezetett egykulcsos adórendszert visszaváltsák progresszívre. Gazdasági elemzők szerint mellesleg egyik adórendszer sem mutatkozott hatékonyabbnak a másiknál. 

Valahol máshol, máshogy kell tehát keresni a megoldást. Első körben például párbeszédet lehetne kezdeni a vállalkozói szférával. Persze ez két hét alatt aligha történhet meg. Nem értjük, hogy milyen optimalizálásra gondolt a szenátus elnöke, gyanúnk szerint ismét fércmunka kerül ki a döntéshozók kezéből.