A pénteki zárókiállítással ért véget az alkotó együttlét a gernyeszegi Kastélypark Nemzetközi Művésztelepen.
A pénteki zárókiállítással ért véget az alkotó együttlét a gernyeszegi Kastélypark Nemzetközi Művésztelepen. Harmadszor is kiemelt figyelmet érdemelt az alkotótábor, amely augusztus 7-től látta vendégül a magyarországi, ausztriai és honi festőket, szobrászokat, tájművészettel foglalkozó meghívottakat. Tizenegy művész dolgozott a Teleki-kastélyban, illetve a kastélyparkban, tevékenységüket egy művészettörténész is nyomon követte. A művésztelep kezdeményezői sugallta téma, amelyet a jelen levő művészek – Benkő Lilla, Dabóczy Géza, Herczeg László, Horváth M. Zoltán, Knyihár Amarilla, Őry Annamária, Pinczehelyi Sándor, Pokorny Attila, Szabó Annamária, Zoltán Béla és Josef Wurm – a maguk sajátos módján igyekeztek körbejárni, a reflexió volt. Ehhez a kastély éppoly bőségesen szolgáltatta az ihletet, mint a képzeletindító park. A műveket és az általuk keltett impressziókat Muladi Brigitta művészettörténész, művészeti szakíró méltatta. A nagyközönség az augusztus 19-i tárlaton ismerkedhetett meg a tábor termésével.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató