A német zene a Csíkszeredai Régizene Fesztivál középpontjában
A német zene lesz a középpontban a harminchat éves múlttal rendelkezõ Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, amelynek kurzusaira idén rekordszámú érdeklõdõ jelentkezett.
A csíkszeredai Mikó-várban zajló fesztivált 1980-ban alapították, 1986 és 1990 között a kommunista hatóságok betiltották, majd a rendszerváltás után újraindították. A fesztivál július 14. és 17. között zajlik, de a hozzá kapcsolódó nyári egyetem már vasárnap elkezdődött. A meghirdetett 12 mesterkurzusra az idén 82 résztvevő jelentkezett, ami a fesztivál történetében rekordnak számít – közölték a szervezők.
Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti tanácsadója az MTI-nek pénteken elmondta, azért állították a német zenét a fesztivál középpontjába, mert Erdélyben sok minőségi német régizene íródott a szászok révén. Voltak olyan központok, ahol hétről hétre új barokk műveket komponáltak.
Az idén a résztvevők a historikus klarinéttal ismerkedhetnek meg, ez a hangszer ugyanis még soha nem szólalt meg a fesztiválon. A meghívottként részt vevő francia Le Baroque Nomad együttes egyik tagja játszik ezen a hangszeren, ő tartja majd a kurzust is – közölte a művészeti tanácsadó.
Az idén ismét koncertezik a fesztiválzenekar, amely minden évben a rendezvény idejére alakul meg a különböző meghívott együttesek tagjaiból. Most először fesztiválkórussal is kiegészülnek, koncertjükön zenekarra és kórusra írt erdélyi barokk, valamint Bach-műveket adnak elő. A fesztivál legfontosabb meghívottja az ausztriai Unicorn együttes, amely német középkori zenét fog játszani.
A fesztivál zárókoncertjén a bukaresti világhírű Madrigal kórus lép fel a Codex régizene-együttessel és Kónya István magyarországi lantművésszel. Filip Ignác Csaba, aki a Codex együttes művészeti vezetője is, elmondta: Bakfark Bálint brassói születésű lantművész halálának 440. évfordulója alkalmából állították össze a programot. A 16. századi erdélyi születésű művész korának ünnepelt lantvirtuóza és Európa-szerte ismert zeneszerzője volt. Egyebek mellett általa lantra átírt korabeli német és angol népszerű művek hangzanak el a zárókoncerten.
A tavaly elkezdett hagyománynak megfelelően a fesztivál egyik koncertje Bukarestben is hallható lesz, így a Bakfark Bálint emlékére szentelt műsor már szombaton, a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban is meghallgatható.