2024. october 2., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Kampány a művészkollégák támogatására –

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak mindkét társulata csatlakozik idén is az UNITER (Romániai Színházi Szövetség) által meghirdetett Művészek a művészekért országos kampányhoz, amely 2019-ben a 18. kiadásához érkezett, és az egészségi, valamint életviteli gondokkal küzdő művészek támogatását szolgálja.

Ennek jegyében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatai egy-egy nagytermi produkciót tűztek műsorra: március 15-én, pénteken 19 órától Agatha Christie A láthatatlah hóhér „…és már senki sem!” című krimije szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán (rendező: Gáspárik Attila), míg március 17-én, vasárnap 19 órától a Liviu Rebreanu Társulat előadásában a Presnyakov testvérek Floor covering. Terminál című fekete komédiája tekinthető meg a Nagyteremben (rendező: Sorin Militaru).

Agatha Christie A láthatatlah hóhér „…és már senki sem!” című remekművét Gáspárik Attila rendezésében mutatta be Tompa Miklós Társulat. A krimikirálynő darabja első ízben szerepel marosvásárhelyi színpadon. Fellépnek: Meszesi Oszkár, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Simon Boglárka Katalin, Varga Balázs, Kádár L. Gellért, Galló Ernő, Tollas Gábor, Moldován Orsolya, Kilyén László és László Csaba. Díszlettervező: Maria Miu; jelmeztervező: Moldován Orsolya; zene: Boros Csaba; videó: Sebesi Sándor; rendezőasszisztens: Fülöp Bea. 

A Művészek a művészekért országos kampány az UNITER szervezésében zajló rendezvény, a jegybevételekből, adományokból és szponzori támogatásokból származó összegeket a Raiffeisen Bank Amzei téri kirendeltségénél megnyitott Színházi Szolidaritási Alap számlájára utalják: RO40 RZBR 0000 0600 0780 1286.

A láthatatlah hóhér
Fotó: Bereczky Sándor

Miből lesz a takonybogár (?) 18 órával korábban

Apanyelv a konyhában 18 órával korábban

Helikon-lapszemle 18 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 18 órával korábban

Hírek, rendezvények 18 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 18 órával korábban

Örmény kulturális napok 18 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató