Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-11-13 12:00:00
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében november 17-én, hétfőn 19 órától az Én nem tudok versben hazudni. Vers-ülés József Attilával című előadás látható Henn János rendezésében. 21-én, pénteken 19.30-tól a Kisteremben a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója, az Alaszka tekinthető meg, rendező: Sebestyén Aba.
A csizmás kandúr című mesejátékra várják a négy év fölötti gyermekeket november 16-án, vasárnap 11 órakor a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermébe. Az előadást Sramó Gábor rendezte. November 19-én, szerdán 18 órától a színház stúdiótermében a négy éven aluli közönségnek szóló Színek látható, az interaktív előadás rendezője Barabás Olga. Az előadásra előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os, naponta 9–13 óra között hívható telefonszámon vagy az anghieniko@gmail.com e-mail-címen. 20-án, csütörtökön 12.30-tól és 21-én, pénteken 11 órától a 14 év fölötti korosztálynak ajánlott Atya, fiú... című színházi nevelési előadás van műsoron, látványtervező és rendező: Gyevi-Bíró Eszter. Jegyinformációk a 0747-942-181-es telefonszámon.
November 17-én, hétfőn 9.30-tól és 11 órától Nyárádszeredában mutatja be A rókavári gengszterek című mesejátékát az Ariel színház társulata. Rendező: Halasi Dániel.
Az aranyszőrű bárány című táncjátékát mutatja be az Udvarhely Néptáncműhely november 14-én, pénteken 10 és 12 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán. A gyermekeknek szóló előadásra elkeltek a jegyek.
Az Udvarhely Néptáncműhely és a Háromszék Táncszínház koprodukciója, a Kallós Zoltán emlékére készült Ritka magyar című előadás látható november 17-én, hétfőn 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Koreográfusok: Kádár Ignác, Lőrincz Hortenzia, Tőkés Edit. Jegyinformációk a 0757-059-594-es telefonszámon.
November 9-én kezdődött és 16-áig tart a Tiberius fesztivál a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A koncertek mindennap este 7 órakor kezdődnek. 14-én, pénteken Breno Seifert brazil zongora-, Orbán Katalin németországi cselló-, Lakatos György magyarországi fagott-, Dósa Etele svájci klarinét-, Szabó Hunor magyarországi kürtművész, Marley Erickson amerikai és Dávid Tamás svájci hegedűművész, Molnár József hazai brácsa-, Kostyák Előd csellóművész és a nagybőgőn játszó Kostyák Márton Strauss-, H. P. Turk-, Beethoven- és Schubert-műveket ad elő. 15-én, szombaton a magyarországi Liszt Ferenc Kamarazenekar, Cristina Gomez Godoy spanyol oboa- és Molnár Tibor hazai hegedűművész Bach-, Liszt- és Bartók-műveket játszik. A fesztivált 16-án, vasárnap Nagy Krisztina hazai zongora- és Skultéty Mátyás magyarországi csellóművész, valamint a német–svéd–litván Artillan trió Schubert-, Beethoven- és Csajkovszkij-művekkel zárja.
Ezzel a címmel kerül sor kamarazeneestre november 18-án, kedden 19 órától a Kultúrpalota Kistermében. A Gheorghe Dima Nemzeti Zeneakadémia Kutatási Alapja támogatta koncerten Béres Melinda hegedű- és Horváth Edit zongoraművész Gabriel Fauré-, George Enescu-, Claude Debussy-, Lili Boulanger- és Maurice Ravel-műveket játszik.
November 21-én, pénteken 18.30-tól palotabált tartanak a Kultúrpalotában. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát és vegyes kórusát David Crescenzi vezényli, szólista Mihai Damian bariton. A rendezvényen a Dance Art Sportklub Egyesület táncosai is fellépnek. A bálon id. és ifj. J. Strauss-, Rossini-, Verdi-, Gardel-, Csajkovszkij-, Donizetti-, Bizet-, Sosztakovics-művek hangzanak el.
A könyvünnep november 13-án, csütörtökön kezdődött, és 16-án zárul. A teljes program 12-i, szerdai és 13-i, csütörtöki lapszámunkban található meg.
November 14-én, pénteken 20 órától a Halász Rita azonos című regényének alapján készült Mély levegő című előadásra várják a Nemzeti Színház közönségét a nagytermi stúdiótérbe. Az előadás rendezője Zsigó Anna, előadja Pálos Hanna, a budapesti Katona József Színház művésznője. 15-én, szombaton 10 és 12 órától a színház Kistermében a Janikovszky Éva-mű nyomán született Ha én felnőtt volnék című gyermekelőadást mutatja be a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház. Rendező: Dávid Péter. Szintén szombaton 17 és 20 órától Albert Ramsdell Gurney világhírű Love Letters (Szerelmes levelek) című darabja látható a nagytermi stúdiótérben Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában, Puskás Tamás rendezésében.
A szecesszió világát idéző és szabadtémájú kollekciókkal várják az érdeklődőket a PhoeBo Egyesület szervezésében bemutatkozó hivatásos és amatőr tervezők és diákok november 17-én, hétfőn 5 órától a Kultúrpalotában. A 17. alkalommal sorra kerülő divatbemutatóra a belépés díjtalan. A bemutató ideje alatt az előtérben több iskola diákjainak alkotásaiból látható kiállítás, továbbá kézműves és dizájner-termékekből lehet válogatni.
November 18-án, kedden 18 órától a marosvásárhelyi Hagyományok Háza Alapítvány Bartók Béla hangversenytermében (Sáros utca 1. szám) kerül sor Makkai Gyöngyvér kottabemutatójára. A szerző 72 kánont ad közre Canonicale című kötetében, mely Ács Zolna illusztrációival jelent meg. Az est házigazdája Kovács Zsuzsa tanárnő. Az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium III–IV. osztályos tanulóinak kórusa, a szovátai Intermezzo kamarakórus, a marosvásárhelyi Musica Humana női kamarakórus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Szalman Lóránt kórusa és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusa előadásában a kottában szereplő művekből hallgathatnak meg néhányat, Fülöp Klára, Fülöp Judit, Sikó Szidónia és Albert Zsuzsa Katalin karvezetők irányításával.
November 18-án, kedden 17 órától Marosszentgyörgyön, a plébánia tanácstermében Nagy Miklós Kund művészeti író bemutatja Baricz Lajos Evezzél a mélyre – 126 szonett, Csendes a szívem – 142 szonett és Így szól az Úr – Alkalmi gondolatok című köteteit. Czirjék Lajos megnyitja Magyari Júlia, Orbán Ferenc és Hadnagy Gabriella illusztrátorok kiállítását. Közreműködnek: Kilyén Ilka, Pataki Ágnes, Szántó Árpád, a Kolping Család kórusa, a Czinege zenekar, a Szent György kórus és a Soli Deo Gloria vegyes kar. Műsorvezető: Moldovan Irén.
Az Alsóvárosi Református Egyházközség és a Juventus Kiadó szervezésében november 26-án, szerdán a 18 órakor kezdődő istentisztelet keretében mutatják be Kádár Anna A mi templomunk című új könyvét az alsóvárosi református templomban (Ludas utca 3. szám). A kötetet a gyülekezet parókus lelkésze, Imreh Jenő és a kiadó igazgatója, Szucher Ervin méltatja.
Ezzel a címmel nyílik Vajda György egyéni fotókiállítása november 18-án 18 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban. Amint a címe is sugallja, a 19. század utolsó harmadában alkotó francia impresszionista festők stílusából inspirálódva, 40 darab vászonra kidolgozott fotó kerül a falra. Tekintettel arra, hogy a vászonra kidolgozott képeket bármelyik irodába ki lehet tenni, a fotókat elárverezzük, és a bevételt jótékonysági célra fordítjuk. Az adományokból származó bevétellel a Pál atya által gondozott gyermekotthonok felújítását támogatjuk, hogy az ott lakóknak otthona legyen, és a szeretettel végzett munka folytatódjon. A kiállítást az Artecotur Marosvásárhely Egyesület és a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub szervezi. Támogatók a Communitas Alapítvány és a Maros megyei RMDSZ, házigazda a Dr. Bernády György Alapítvány.
Fotó: Vajda György
Térden festett képek
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János kiállítótermében november 16-án, vasárnap 12 órától megnyitják a szatmárnémeti Kovács Emil Lajos festőművész újabb kiállítását. A Térden festett képek című, kis méretű alkotásokból álló kiállítást és a festőművészt Czirjék Lajos mutatja be a jelenlévőknek. A kiállítás december 5-ig látogatható.
November 21-én, pénteken 19 órakor nyílik meg a marosvásárhelyi Studium HUB digitális kiállítóterében Lukács Adél Vanda önálló kiállítása, a Lélektájak, amely két, egymáshoz szorosan kapcsolódó, mégis önálló művészeti projektet mutat be, az Ősidők átjárói és az Otthont teremtő világok címűt. A tárlat a művész elmúlt két évének anyagát foglalja össze – két vizuális világot, amelyek a természet, az emlékezés és a gyógyulás témáit járják körül.
Párhuzamok címmel nyílt meg Nagy Dalma képzőművész új egyéni kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. A képzőművészet különböző területein párhuzamosan alkotó művész grafikákat, textileket, festményeket és digitális printeket állított közönsége elé.
A marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház előcsarnokában megnyílt Marton Erzsébet Találkozás a természetben a természetfelettivel című préseltvirág-kiállítása. A tárlat november 24-éig látogatható naponta 8 és 20 óra között.