Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Május 12-én, pénteken 19 órakor Molnár Ferenc – Kellér Dezső – Zerkovitz Béla A doktor úr című zenés vígjátékára várják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyérdeműjét a színház Nagytermébe. Az előadást Keresztes Attila rendezte. Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztáránál (telefonszám: 0365-806-865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán.
Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat gyermekeknek szóló táncjátékát lehet megtekinteni május 14-én, vasárnap 15 órakor a Nemzeti Színház Nagytermében. Az előadás koreográfusa Fodor Zoltán.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Stúdió 2 bábstúdiójában május 16-án, kedden déli 12 órakor Az összecsukható nagymama című gyermekelőadás van műsoron Máthé Rozália rendezésében. Ugyanitt 17-én, szerdán 12 órától az Aranyszívű Juliska című bábos mesét lehet megtekinteni, rendező Sramó Gábor. 18-án, csütörtökön 19 órakor a Bennem a létra című, Weöres Sándor verseire írt darab látható Bartal Kiss Rita rendezésében. 19-én, pénteken 17 órakor a Levél utcai épületben a Móricz-regény motívumaiból született Árvácska tekinthető meg Vidovszky György rendezésében. Szintén pénteken 19 órakor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban Závada Péter – Szabó Székely Ármin Ithaka című darabját játsszák az elsőéves magiszteri színész szak hallgatói, rendező Kocsis Pál.
A Beugrás című zenés bűnügyi komédiát játsszák május 12-én, pénteken este 7 órától a Spectrum Színházban. A húszas évek színházi világát megidéző vígjáték szerzője és rendezője id. Kovács Levente. Szereplők: Márton Emőke Katinka, Szász Anna, Pál Hunor, Tasnády Ádám, Kárp György, Tatai Sándor, valamint Kerolájn m.v. 19-én, pénteken 19 órakor Farkas Ibolya Poór Lili-díjas előadóművész Ady és Adél – „Lázálmok az életünkből” című pódiumműsora látható a Spectrum Színházban. A darabot Török Viola rendezte. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon. Jegyek elővételben a Spectrum Színházban kaphatók pénteken 10–13 óra között.
A BorzsaVári zenekarral közös koncertturnéja során május 16-án, kedden déli 12 órakor a Spectrum Színházban, 19 órakor a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében lép közönség elé Szalonna és bandája.
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban május 12-én, pénteken délelőtt 9.30-kor A brémai muzsikusok című mesejáték látható Vidovszky György rendezésében.
Az LII. Marosvásárhelyi Zenei Napok keretében május 16-án, kedden 19 órakor kamarazeneestre kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. Valerij Szokolov ukrajnai művész hegedűn, Maria Diana Petrache zongorán ad elő Jevhen Sztankovics-, Ravel- és Enescu-műveket. 18-án, csütörtökön 19 órakor vokálszimfonikus hangversennyel folytatódik a koncertsorozat. Az Erdély Tv-vel közösen szervezett hangversenyen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Dubóczky Gergely magyarországi karmester vezényli, szólisták: Valerij Szokolov hegedűművész, Borsos Edith szoprán, György Levente bariton. Műsoron: Sibelius- és Brahms-művek. 19-én, pénteken 19 órakor újra kamarazenét hallgathatnak a Kultúrpalota nagytermében a klasszikus zene kedvelői. Jakab Roland Attila hegedűn, Amalia Maria Pop zongorán játszik Franck-, Pugnani–Kreisler-, Sarasate- és Bartók-műveket.
Rákász Gergely világhírű koncertorgonista erdélyi turnéja keretében május 15-én, hétfőn 19 órakor találkozik a marosvásárhelyi közönséggel a Kultúrpalota nagytermében. A Lords of the Organ hatodik évada a Parádé és pompa nevet kapta, ezúttal pedig az orgona show-arcát mutatja be. A koncerten bemutatják Rákász Gergely új, egyedi FUTURE ORGAN hangszerét. A koncert vendégművésze Dénes Dorottya sepsiszentgyörgyi csellista, a Rákász Gergely Alapítvány fiatal tehetsége. Jegyek elővételben a Kultúrpalota jegypénztáránál 40 lejért kaphatók.
A hét végén, május 12–14. között zajlik a Maros Művészegyüttes és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által negyedik alkalommal megszervezett Folkfórum fesztivál. Gyerekek, felnőttek számára egyaránt gazdag programot kínálnak a szervezők, a fesztivál keretében négy kiállítás lesz látogatható: a Szűcsök bástyájában Ádám Gyula fotókiállítása és a Marton György munkásságát bemutató tárlat, a Vargák bástyájában egy szobabelső- és népviselet-kiállítás lesz, a Kádárok bástyájában pedig a Marx József fotóklub tárlata lesz megtekinthető. A gyerekeket népviselet-bemutató, bábelőadás, kézműves-tevékenységek, fajátékok, élőszavas mesemondás, valamint gyerektáncház várja. A fiatalok számára két táncházzal és az újdonságnak számító folkactivityvel készülnek a szervezők. A nagyszínpadon színvonalas előadások és koncertek is helyet kapnak. A Maros Művészegyüttes magyar tagozata május 13-án, szombaton 19 órakor viszi színre János vitéz című táncelőadását, amit 20 órakor a magyarországi Romengo együttes koncertje követ, vasárnap pedig a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar lép fel.
Május 13-án, szombaton zajlik Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeum szervezésében a 17. Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat. A programokon karkötővel lehet részt venni, ami felnőtteknek 10, gyermekeknek, diákoknak és egyetemistáknak 2,5 lejbe kerül, a karkötőket bármelyik helyszínen át lehet venni. A múzeumi éjszakát követő napon, vasárnap Mikházán, a régészeti parkban lesznek izgalmas múzeumpedagógiai tevékenységek, a tárházakban pedig tárlatvezetés. A teljes program a www.muzeulmures.ro honlapon tekinthető meg. Néhány eseményt kiemeltünk a rendkívül gazdag kínálatból.
A várban három jelentős kiállítás tekinthető meg délelőtt 11 órától másnap éjjel 2 óráig: A kulcsos város (magyar nyelvű tárlatvezetés 17 és 23 órakor), a BarabásiLAB – Rejtett mintázatok (tárlatvezetés magyarul 20 órakor) és a Korok, elitek és fegyverek című kiállítás. 11–13, illetve 16–18 óra között régésziskolában vehetnek részt a gyermekek, a foglalkozásra előzetes bejelentkezés szükséges a 0746-591-454-es telefonszámon vagy a diana.angyus@gmail.com e-mail-címen. 14 órától és 16.30-tól katonai bemutatók kezdődnek a várban, 18 órától az aranyosgyéresi Promenada fúvószenekar előadását lehet meghallgatni.
A Remekművek. Andreescutól Ghenieig című időszaki tárlat a Kultúrpalota jobb szárnyának II. emeletén várja a látogatókat. Tárlatvezetések 18–22 óra között.
A dinoszauruszok utáni világ. A modern élet kezdetei című időszaki kamarakiállítás 15.30-tól tekinthető meg a természettudományi múzeum melléképületében.
A Színház téren 11–02 óra között dome-filmvetítés lesz. Belépés: 30 percenként/50 fő.
A Nemzeti Színház Underground-termében 13-án, szombaton 22 órakor Az apostol című Petőfi-mű alapján készült kísérleti színházi előadás látható Bélai Marcel rendezésében.
A Múzeumok éjszakája keretében május 13-án, szombaton 17 órakor a Gabi és a repülő nagypapa című mesejátékot lehet megtekinteni az Ariel színház nagytermében, rendező Vidovszky György.
Szombaton 10–14, illetve 18 és éjjeli 2 óra között várja a Téka a múzeumjárókat. Délelőtt a hagyományos tárlatokat lehet látogatni. Teleki Sámuel 1802-ben nyílt és ma is működő könyvtárának legfontosabb és legérdekesebb könyveiből nyújt válogatást a Téka állandó kiállítása. Megtekinthető a legrégebbi erdélyi nyomtatvány 1525-ből, a legelső magyar bibliafordítás (1590), Janssonius kézzel színezett világatlasza a 17. századból, Newton, Galileo Galilei és Kőrösi Csoma Sándor könyvei, az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának hiteles másolata, az elmúlt 500 év legfontosabb tudományos könyvei.
A Bolyai Múzeumban a Marosvásárhely szellemiségét annyira meghatározó Bolyai Farkas matematika- és fizikaprofesszor, zenetudós, színműíró, erdészeti szakmunkák szerzője, kályhakészítő használati tárgyait, dolgozószobáját, illetve fia, Bolyai János, a matematikát gyökeresen megváltoztató tudós írásainak másolatait, saját bejegyzésű kedvenc könyvét tekinthetik meg.
A Teleki Sámuel 1739–1822 időszakos kiállítás a könyvtáralapító főúr életútját mutatja be levelei, kéziratai, könyvei tükrében. Az édesapjának Sándor-napra írt köszöntő mellett az itthoni iskolai jegyzetei, egyetemi jegyzetei, a családi biblia, a neki címzett és az általa írt levelek, a hivatalnoki pályájához köthető iratok, a tudós tevékenysége, a jó gazda iratai, adománylevelei és az azokat megköszönő levelek, azok az írott emlékek, melyeken keresztül megismerhetjük Teleki Sámuelt.
Délután 6 órától kezdődnek a különleges programok. Először állítják ki a nagyközönségnek Bolyai János híres Temesvári levelét, melyben 1823. november 3-án édesapja tudtára adta, hogy sikerült megoldania a „paralellák” rejtélyét, sikerült a „semmiből egy ujj más világot” teremteni. Az egyébként páncélszekrényben őrzött levélbe a Bolyai Múzeumban olvashatnak bele a kíváncsiak.
A Múzeumban VR-szemüveggel tanulmányozható kívülről-belülről Bolyai Farkas találmánya, a Bolyai-kályha. A fejlesztés egy hosszabb távú együttműködés első lépése, a Teleki Téka közösségi projektjeinek sorát gyarapítja, a Sapientia EMTE Gépészmérnöki Szaka tanárainak, dr. Pásztor Juditnak és dr. Forgó Zoltánnak, illetve Gál Károly István labortechnikusnak a vezetésével, a szak diákjainak (Szőcs Krisztina, Csegedi Ferencz-József, Márton Botond) bevonásával valósult meg.
Egyedi alkalmat kínálnak a Teleki Sámuel 1739–1822 időszakos kiállítás megtekintésére is. Az emlékkiállításról 18 órától románul, 20 órától magyarul a tárlat kurátora, László Kimpián Annamária mesél.
A délutáni és éjszakai programok teljes időtartama alatt a gyerekek és gyereklelkű felnőttek a tékásfotósarokban fényképezkedhetnek, illetve tékás óriáspuzzle-kat rakosgathatnak a könyvtár emeleti folyosóján.