Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2015-06-22 14:50:28
1994. február elsején kerültem Vámosgálfalvára lelkipásztornak. Meg voltam győződve arról, hogy más lelkészek is szerettek volna Vámosgálfalvára kerülni, de nekik nem sikerült, ezért mindig irigységgel néztek rám. Tudtam, hogy az irigység a tehetségtelen emberek magatartása. Mindig arra törekedtem, hogy szülőfalum gyülekezetét gyarapítsam. Közbenjárásomra a bukaresti visszaszolgáltató bizottságnál sikerült visszaszerezni az egyházközség 26 hektár szántóföldjét, 8,10 hektár erdejét és három nagy épületét. Vannak gyülekezetek, amelyek a mai napig sem kapták vissza az államtól ingó és ingatlan javaikat. Az egyház kántori lakását megjavíttattuk. A templom repedezett falaival megdöbbenést keltett, félő volt, hogy összeomlik. Egy magyarországi céggel megjavítatta. A gyülekezet adományából a budapest–csepeli önkormányzat 4 millió forintot adott, Cseri Kálmán budapesti lelkipásztor 1,7 millió forinttal járult hozzá a templomjavításhoz, és segítettek más magyarországi gyülekezetek is. Kértem az Erdélyi Református Egyházkerülettől anyagi segítséget, de azt válaszolták, nincs pénzük. A templom a mai napig sincs felszentelve. Illene felszentelni azokkal, akik anyagilag is hozzájárultak a templomjavításhoz.
A Vámosgálfalván töltött szolgálatom ideje alatt több testvérgyülekezeti kapcsolatot alakítottam ki: a budapest–csepeli gyülekezettel, továbbá az önkormányzattal, a nagyhegyesi református gyülekezettel és önkormányzattal, a debreceni ispotályi református gyülekezettel, a tiszalúci református gyülekezettel és önkormányzattal. Az Amerikai Egyesült Államokból ismeretségem és barátságom folytán 6000 USA-dollárt kaptam, amellyel traktort, utánfutót és egy hármas-ekét vásároltunk az egyháznak. Presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyv van róla, hogy a traktort bármikor ideadhatják nekem a munkálat idejére. De sajnos, nem hajlandók segíteni, pedig se a lelkipásztornak, se a presbitériumnak, se a gyülekezetnek egy leje sincs ebben.
A felső egyházi vezetés egykor engedélyezte, hogy a teológiára 260 teológiai hallgatót is felvegyenek. Ebből sok baj származott a mai napig. A jelenlegi lelkipásztort én ajánlottam a gyülekezetnek, a presbitériumnak. Nem kellett volna ajánlanom. Véleményem nem parancsként hangzott el. 2013-ban muszáj volt nyugdíjba vonulnom, 65 éves koromban, noha a presbitérium kérte jegyzőkönyvileg, hogy még maradjak 3 évig szolgálatban, hisz a gyülekezet fizeti a lelkipásztorát, nem az egyházi felső vezetés. 56 ezer lejt hagytam a gyülekezet pénztárában, amit a parókia javítására költöttek. 41 évi lelkészi szolgálatom alatt sehol sem küldtek ki presbiteri gyűlésekről, de a vámosgálfalvi tanácsteremből laikus emberek öt percre kiküldtek.
A gyülekezetnek van egy Vágány nevű lapja, a polgármesteri hivatalnak is van egy: Vámosgálfalva Krónikája. Egyik lapban sem emlegetik egyházvédő munkáimat. Így félő, hogy a végén Vakvágánnyá változik, és Vámosgálfalva Krónikája csak pusztába kiáltott szó. Úgy látszik, beteljesedik Jézus szava: Ez a nép ajkával közelget hozzám, de a szíve távol van tőlem. Mert a múlt, az történelem, a jelen küzdelem és a jövő Istentől való ajándék.
Keszegh András református lelkész, Vámosgálfalva