Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Munkával kezdték az évet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnél (MMDSZ), hiszen a tanévnek ebben a felében szervezik meg a hagyományos nagy eseményeket. Most következik az igazán kemény munka, míg ősszel inkább kisebb, kreatívabb rendezvények voltak, addig tél végén és tavasszal következnek a már kultikussá vált rendezvények, mutatott rá Czink Gergő, az MMDSZ elnöke.
A legközelebbi nagy eseményük február 27-e és március 2-a közötti Unidentis lesz, amelyet a fogorvostan-hallgatók, a FOK Platform szervez, ahol a fogorvoslás területéről lesznek workshopok és előadások. Egy héttel később pedig a hetedik Febru(t)ális következik. A név ugyan kötelezne, hogy ez az esemény februárban és ne március 7–8-án legyen, azonban a tanév szerkezete áthúzta a számításaikat, továbbá az Unidentis elsőbbséget élvez – mondta az MMDSZ elnöke, aki arról is beszámolt, hogy 40 diákcsapat jelentkezését várják az idei Febru(t)álisra is. Minden csapat 16 főből kell álljon, és minimum 5 fiú és 5 lány kell legyen benne. Ezen túlmenően az idei Febru(t)tális témája ahhoz kapcsolódik, hogy az MMDSZ kabalafiguráját és főhősét, Barit bevitték a zárt osztályra, onnan kell kiszabadítsák a csapatok, ehhez pedig nemcsak orvostani ismeretekre, hanem kreativitásra is szükség lesz.
– Ugyanakkor március 8-a kiemelkedő nap az MMDSZ életében, hiszen ezen a napon jött létre a diákszövetség, amely idén fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. Ennek megfelelően egy nagyobb bulival is készülünk a Febru(t)tális második napjára. A jubileumi évfordulót hivatalosabb keretek között is meg szeretnénk ünnepelni, ez jelenleg még szervezés alatt áll – mondta Czink Gergő.
Ezzel pedig korántsem fejeződtek be az események, ugyanis május 7-e és 10-e között 32. alkalommal tartják meg a Tudományos Diákköri Konferenciát, illetve két héttel később, május 21-24-e között a 26. Marosvásárhelyi Diáknapokat és Diákfesztivált. A szervezők idén is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a TDK-ra ugyanolyan kiemelkedő előadókat hívjanak el, mint az előző években. – Célunk továbbá az új témák bemutatása; ismételten szeretnénk Amerikából is elhívni előadókat, hiszen főként ők azok, akik új dolgokat tudnak mondani a szakmai közönségnek – fogalmazott a diákszövetség elnöke, hozzátéve azt is, hogy Magyarországra is koncentrálnak. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját, ebből kifolyólag számos programmal, szakmai előadással készül. Az együttműködés jegyében az a cél, hogy az ottani eseménysorozat előadói közül is tudjunk többeket áthívni Marosvásárhelyre, fogalmazott Czink Gergő, aki azt sem rejtette véka alá, hogy Nobel-díjas szaktekintélyeket is próbálnak elhívni a 32. Tudományos Diákköri Konferenciára.
A tanév utolsó nagy eseménye pedig a 26. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál lesz, amelyet május 21-e és 24-e között tartanak meg, és amelynek a témája a Balkán.
– Az idei diáknapokon főként a diákcsapatokra, az aktív résztvevőkre összpontosítunk, a hangulat pedig lazább, balkánibb lesz – mondta az MMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy az esti bulikra várják a nem csapatokban lévő szórakozni vágyókat is.
A következő hónapokban is széles programkínálattal készül tehát a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, azonban ahhoz, hogy minőségi, színvonalas programokat szervezzenek a város diákságának, támogatókra van szükségük, illetve pályázati forrásokra. Utóbbiak nagyban függenek attól, hogy mikor lesz az országnak költségvetése, hiszen ettől is függ, hogy mikor fognak tudni pályázatokat leadni vagy támogatási igényeket benyújtani a megyei tanácshoz vagy a helyi önkormányzathoz. Továbbá az MMDSZ támogatásokért felelős csapata felkeresi a vállalatokat is, anyagi támogatás reményében. De utalással is lehet támogatni a szervezet működését, az erre vonatkozó számlázási adatokat meg lehet találni az mmdsz.ro weboldalon, ahol fel van tüntetve a szervezet elérhetősége is.