Helyzetükből és hírforrásaikból kifolyólag természetesen tengernyi dologról. Például arról, hogy egy neves euroatlanti állatkertben két ausztrál származású tekenyős béka az istennek sem akar 120 év után egymás iránt szerelemre gerjedni.
…vagy a tegnapiak, illetve a holnaputániak?
Helyzetükből és hírforrásaikból kifolyólag természetesen tengernyi dologról. Például arról, hogy egy neves euroatlanti állatkertben két ausztrál származású tekenyős béka az istennek sem akar 120 év után egymás iránt szerelemre gerjedni. Holott az állatkerti gondozók (nem azok, akik születésük óta figyelemmel kísérték a kétéltűek nemi tevékenységét, gondozták őket, amazok ugyanis már csak égi szerelemre gerjedhetnek más állatkerti gondozók vagy kóbor vízitündérek irányába, hisz jó régen megpihentek a Nagy Kifutó végén), mindent megtettek azért, hogy felcsigázzák a teknőcbe burkolózó érző és szerető lényt.
Vagy írhatnék arról, hogy e század tízes éveiben, ámbátor még csak az elején viháncolunk, egymás után fedezik fel a franciák, amcsik és japcsik a milliárdnál milliárdabb évvel büszkélkedő ősgalaxisokat, amelyek annyira szenzációsak, hogy egyszerűen fel sem tudjuk fogni jelentőségüket a tekenyős békák hormonális tevékenységére nézve. Meg aztán jelentősen segítik a csillagjó-sok munkáját, akik lassacskán az összes látható csillagzatot már kijósolták, és erőst áhítoztak már valami igazi új-ősi sorsmutató csillagra. Valahogy úgy vannak az égbolt éjszakai jelenségeivel, mint a kezdő zeneszerző, akinek semmi sem jut az eszébe, egyetlen eredeti, önálló dallam sem, ugyanis és sajnos minden hang már Beethoventől fogvást foglalt.
Aztán, ha továbblapoznánk az újságokban, akkor olvashatóvá válna egy nagyívű vita arról, hogy ki menjen Brüsszelbe? Ilyenkor a magát valamire is becsülő olvasó azt mondja azonnal: ÉN. Na perszepolisz, a fogas kérdés az, hogy ki képviselje az államot, Pontyi vagy Böszi? A nemzetközi jogászok most erről vitatkoznak, s ezalatt az ország csak megyen szépen lassan, mint a hajnalcsillag, lefelé. (Na ugye, hogy a dolgok összefüggnek?!!)
Én persze csak egy szürke homály vagyok a szociáldemokrata-liberális égbolton, szabad szemmel is látható, melynek dolga elhomályosítani a talmi ragyogást. És miközben lelkek és göröngyök között botorkálok, hallám, hogy két idősebb (nálam is idősebb) úriember ezként beszélget egy ön- és közbüfében: képzeld, az unokám, aki középcsoportos, átment a nagycsoporba, ahonnan simán kipofozták. Mit csinál erre az én vitéz unokám? Nem fakad sírva, hanem visszamegy, és mindenkit elpüföl a kiscsoportból, majd gangosan-rangosan fel s alá járkálva az óvodaudvaron azt kiáltozta: én vagyok a győztes! Győztem, a legerősebb vagyok!
Még jó, hogy nem tartott sajtótájékoztatót…
