Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-12-07 16:00:00
Ünnepi hangulat lengte be pénteken, a Mikulás-várás estéjén Marosvásárhely főterét, felkapcsolták a díszkivilágítást, és megnyitotta kapuit a Színház téren a karácsonyi vásár, az ünnephez kötődő dallamok csendültek fel, a faházikókból pedig forralt bor illata töltötte be a teret. A városközpont ezúttal is zsúfolásig telt, zömében kisgyerekes családokkal, az aprónép alig várta, hogy találkozzon a Mikulással, és egy fotó erejéig beüljön a fehér szakállú ölébe.
Pénteken este ünnepi programok kíséretében kapcsolták fel a díszkivilágítást, és nyitották meg Marosvásárhelyen a karácsonyi vásárt, amely egy hónapon át várja a látogatókat hétköznapokon 15–21 óra, szombat-vasárnap pedig 11–21 óra között. Az ünnepváró hangulatot színesítette alkalomhoz illő műsorával a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusa, valamint a Maros Művészegyüttes. Ez pedig nem egyedi alkalom volt, hiszen az elkövetkező időszakban esténként a Színház téren felállított karácsonyfa szomszédságában marosvásárhelyi, valamint a metropoliszövezethez tartozó településekről érkező gyerekcsoportok karácsonyi dalokból álló műsorokkal örvendeztetik meg a városközpontba látogatókat.
A marosvásárhelyi filharmónia kórusa karácsonyi dalokat adott elő
Fotó: Nagy Tibor
A Marosvásárhelyi Metropoliszövezet karácsonyi vására is megnyitotta a kapuit pénteken a Színház téren, ahol mintegy ötven termelő, kézműves gondoskodik a színes felhozatalról. Ajándéknak alkalmas portéka is akadt bőven: kézműves bizsu- és ezüst ékszerek, bőrből, illetve különböző anyagokból készült mutatós táskák, személyre szabott, ötletes csészék és kulacsok, horgolt mesefigurák, díszes mézeskalácsok, levendulakészítmények, ízléses dísztárgyak, szebbnél szebb karácsonyi asztali díszek, koszorúk közül lehet válogatni, de aki mézet vagy házi szörpöket szeretne beszerezni, az is talál kedvére valót. A kisgyerekes családok számára több érdekességgel is készültek a szervezők, idén is a város fölé lehet emelkedni a több mint harminc méter magas óriáskerékkel, már a díszkivilágítás felkapcsolásakor kígyózó sorokban várták a családok, hogy a magasból gyönyörködhessenek a fényekben úszó városközpontban. A színház bejárata mellett pedig fel lehet pattanni a Mikulás szánjára, és a VR-szemüvegnek köszönhetően képzeletbeli, kalandos utazást tenni a csodák világában. A legkisebb gyerekeket kisvonat és körhinta várja, illetve a Színház téren egy hangulatos hátteret is berendeztek, ahol a Mikulással fotózkodhatnak a gyerekek. Az elkövetkező időszakban hétfőtől péntekig 17-19, hétvégén 16.30-19.30 óra között lehet találkozni a fehér szakállúval. A gépkocsivezetők számára fontos, hogy decemberben minden hétvégén forgalomkorlátozás lesz Marosvásárhely főterén: az ortodox katedrálistól a Horea utcáig terjedő szakasz, valamint a Bartók Béla utca szombaton 15 órától vasárnap 21 óráig le lesz zárva a gépkocsiforgalom előtt.
Útnak indult a Mikulás-busz
A legkisebbek örömére idén is útnak indult a város utcáin az ünnepi fényekkel kidíszített Mikulás-busz, december 8-án a 17-es, december 9-én pedig a 12-es vonalon közlekedik 17 és 22 óra között a fehér szakállú vezette jármű.
Ünnepi fényben a várudvar
Bár a marosvásárhelyi vár udvarán felállított műjégpálya már november közepétől fogadja a korcsolyázókat, hivatalosan a hét végén nyitották meg az ünnepi fényekkel körülölelt létesítményt. A pénteki ünnepélyes megnyitón a csíkszeredai Iskolás Sportklub és a Csíkszeredai Sportklub sportolói, valamint a Marosvásárhelyi VSK U11-es csapata különleges műsorral készült, majd a Scena Színház tűz és víz játékát megelevenítő, látványos produkciója, valamint a Barbarossa Samba Group dinamikus ritmusai örvendeztették meg a közönséget. Az elkövetkező időszakban az esti séták során érdemes tehát a várat is felkeresni, ugyanis ott is karácsonyi hangulat uralkodik, ünnepi fényben úszik a várudvar, és egy szépen feldíszített fenyőfa is hozzájárul az ünnepváró hangulathoz.