Megjelent az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszáma
2016-05-30 15:04:28
Nomen est omen, azaz a név kötelez – írja Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke a legfrissebb Erdélyi Gyopár vezércikkében.
Nomen est omen, azaz a név kötelez – írja Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke a legfrissebb Erdélyi Gyopár vezércikkében. Arra szólítja fel a tagságot, hogy legyenek hűek, életvitelben méltóak a 125 éves egyesülethez. Igen, 125 esztendős az EKE, újraalakulásától pedig éppen 25 év telt el. Ezt ünnepelte a „nagy család” a várfalvi várban az EKE napján. Megadták a módját, nem volt hiány ajándékokban sem, így az egyesület kapott is, adott is. Kapott pezsgőt, jókívánságot és erdőrészt, amit pedig adott, azok sorában az EKE-bakancs-kiadványok állnak legelöl. De van memóriakártya a kicsiknek, jubileumi bor a ménesi pincészetből is. A két, eddig megjelent Bakancs már kapható az EKE-osztályoknál, és amint a kiadó ígéri, hosszabb sorozatra, hasznos útitársra lehet számítani általa a túrák során.
Az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszámában az ünnep mellett helyet kap két teljesítménytúráról szóló beszámoló, hiszen az EKE-sek Erőss Zsoltnak és Jókai Mórnak aktívan állítanak emléket. Részletesen olvashatnak arról is, ami következik: a XXV. EKE vándortáborról, melynek bázisa Borszék lesz.
A kiadványból ezúttal sem hiányzik a Borvizeink, gyógyvizeink sorozat, amely most a tusnádfürdői termálkutakat ismerteti, a Honismeret Krizbába kalauzol, a természetvédelmi területek közül az Oszlea-hegy kerül elérhető közelségbe.
Folytatjuk a „vizes” ismertetőt, a ködről és egyéb jelenségekről olvashatnak, de színes összeállítást is közlünk a következő időszakban szedhető gombafajtákról is. Különleges írásnak számít Az álskorpiók és kutatástörténetük Erdélyben című, és arra is fény derül, hogyan lehetnek tartalmasak és kellemesek a rövid nyári éjszakák.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keressék az EKE-osztályoknál!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató