2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár az alkotmánybíróság eljárási mulasztás miatt érvénytelenítette a kültéri maszkviseléssel kapcsolatos 2020. évi 192-es sürgősségi kormányrendeletet, a hír a közéletben úgy csapódott le, hogy alkotmányellenes a védőmaszk. Így aztán nem kell csodálkozni, hogy sokan lemondtak a viseléséről, kültéren és nem csak. Valójában arról van szó, hogy a kormány elfogadta, de ezt megelőzően nem küldte el a rendelet tervezetét a törvényhozói tanácsnak, márpedig e testületnek véleményeznie kellett volna azt. Nem tartalmi, hanem eljárásbeli kifogás miatt kaszálták tehát el a rendeletet, amelynek megszegéséért bírságokat is kiróttak. Ez utóbbiak esetében még kérdéses, hogy a ki nem fizetett pénzbírságok eltörlődnek-e, vagy ezek hatálytalanításáért pert kell majd indítani, illetve a már befizetett bírságokat visszafizetik-e. 

Szerdán az egészségügyi miniszter kijelentette, hogy továbbra is kötelező a maszkviselés a nyilvános zárt terekben, a közszállításban és a vásárcsarnokokban, a 2020. évi 55-ös törvény ugyanis érvényes. Ugyanakkor a miniszterelnök szerint az érvénytelenített kormányrendelet ellenére a kültéri maszkviselés is kötelező mindaddig, amíg az alkotmánybíróság meg nem indokolja a döntését, és az meg nem jelenik a Hivatalos Közlönyben. Márpedig az ilyen jellegű ügyekben, az eljárás sebességét ismerve, könnyen megtörténhet, hogy április elején válik alkalmazhatóvá az alkotmánybírósági döntés, éppen akkor, amikor a fertőzéshullám lecseng, és életbe lépnek a lazítások. 

Továbbá azt sem kell elfelejteni, hogy ott van az idei, január 8-tól életbe léptetett rendelet is a kültéri maszkviselésről. Ha tehát nem akarjuk kockáztatni az újabb bírságokat, egyelőre hordani kell a maszkot, amely az egészségügyi tárcavezető szerint „nem megszorítás, hanem közegészségügyi védőeszköz”, „talán még az oltásnál is fontosabb” eszköze a fertőzés megelőzésének.

Az ügy pikantériája, hogy az alkotmánybíróságra egy joghallgató egyetemista panasza nyomán került az ügy, akit éjszaka a maszkviselés elmulasztása miatt bírságoltak meg, és aki ezt nem hagyta annyiban, hanem bírósághoz fordult. Érthetetlen, hogy ha ilyen, az oltásnál is fontosabb „eszközről” van szó, miért nem képes a kormány egy jogszabályt rendesen, a kötelező eljárásmód szerint végigvinni?