Látó-díjátadó és Terminus
2016-ben huszonkettedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége, a lapban publikált szerzők közül válogatva, évzáró nívódíjait.
2016-ben huszonkettedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége, a lapban publikált szerzők közül válogatva, évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.
A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad és Játékok keretében kerül sor Marosvásárhelyen, december 10-én, szombaton 18 órától a Művészeti Egyetemen. 2016-ban Boros Kinga, Áfra János, Kányádi András és Tamás Dénes veheti át a díjjal járó pénzjutalmat.
Az idei díjátadón a Terminus. Színház a szül(et)ésről c. előadást is láthatja a nagyérdemű. A Boros Kinga, Czikó Júlia, Bokor Barna és Dálnoky Csilla játszotta előadás díjnyertes szövege a Látó augusztus-szeptemberi színház számában olvasható.
A Terminusról: „A Terminus című színházi esemény megírt dialógusok és a nyers valóság összefonódásában kísérli meg kinyitni a szülés és születés témáját. Manapság mindenki látott már szülést, aki amerikai filmet látott. Saját magunk és gyerekünk szül(et)éséről azonban keveset és behatárolt keretek közt beszélünk. A kismamafórumokon sokat, de egyféleképpen. Mit kell vinni, mit kell adni, mit kell kapni. A családban kevesebbet, óvatosabban. Megszületett, egészséges, örülünk neki. Férfiak egymás közt?! Na ne vicceljünk… Pedig élete során legalább egyszer a férfi is főszereplője ennek az átmeneti rítusnak”.