*Ambrus Lajos portréja
Forrás: honlap
Hazanéző
Ambrus Lajos
„Ki látta szebbnek
valaha ezt a
sebeit takargató földet?
Topogott-e át érte
véget nem érő
teleket, anélkül,
hogy megfázott volna
mesebeli csizmájában
egyszer is a lába?!
Mérföldet léphet ezen a tájon
a vágy,
de szemünk anyánktól
örökölt bogara
itt fogadta
napszámosának
a fényt, miből
naponta megmintázhatjuk / önmagunkat.”
(Szülőfalum)
*
Ambrus Lajos nevét olvasva az anyaországiak bizonnyal az 1950-ben Gyulán született, Budapesten élő íróra, szerkesztőre gondolnak, az erdélyi olvasók meg talán inkább a Korondon világra jött tanár-költőre, aki a Sóvidék egyik legismertebb közösségszervezője, a Firtos Művelődési Egylet alapítója, 1990-től a Hazanéző folyóirat alapító főszerkesztője, 1993-tól pedig a Hazanéző könyvek sorozatának a szerkesztője is volt.
Korond három költő Lajost tudhat magáénak.
A triumvirátus tagjai: Páll Lajos (1938. ápr. 3. – 2012. november 9.), Molnos Lajos (1941. dec. 1.) és Ambrus Lajos (1941. nov. 2. – 2025. december 8.)
Közös gyermekkor, együtt töltött iskolai évek, életre szóló emlékek, örök barátság...
A sors aztán más-más irányt szabott az életüknek.
Páll Lajos nem fejezhette be a festőakadémiát, az ötvenhatos perek egyik vádlottjaként elhurcolták, a Duna-csatornánál, majd Szamosújváron raboskodott. Szabadulása után szülőfalujában bontakozott ki mind festőművészi, mind költői pályája.
Molnos Budapesten született, Kolozsvárott volt szerkesztő, újságíró. Szülővárosában él, miközben mindvégig korondi maradt.
Ambrus Lajos az iskolával jegyezte el magát, három évtizedet töltött a katedrán, munkássága elválaszthatatlanul a Sóvidékhez, a híres fazekasfaluhoz kapcsolta, foglalkozása a gyermekek, a mesék, mondák, balladák világához vitte közel.
Felnőttverseinek ihletője a Júlia szép leány történetének forrásvidéke, a balladás székely élet és táj. Hőse a minden talpalatnyi örömért keményen megküzdő erdélyi ember. Fiatalkori versei a már korábban dobbantó két költőbarát költészetének fénykörében fogantak. Első jelentkezése egy novellákat, karcolatokat tartalmazó könyv, versekkel csak 1990 után lépett közönség elé. Könyvei sorát a világháló segítségével szerzői lapjáról és a különböző portálokról bárki megismerheti.
*
Itt lélegzetvételnyi szünet következik, és egy sóhajtás: hát mégsem írhatok folyamregényt Ambrus Lajosról. Mert abban legalább kétszáz szereplőről kellene szót ejtenem. Hogy csak a Zoltánokat hozzam elő: Kedei Zoltán, Czegő Zoltán, Tófalvi Zoltán, Mester Zoltán... De ne feledjem az idősebb druszát, István Lajost, és ki ne maradjon Márton Béla, Ráduly János neve.
Ambrus Lajosnak a munkássága, az életműve: része az erdélyi magyar kultúr- és irodalomtörténetnek.
*
1973-ban kerültem Korondra, és 1990-ig lehettünk kollégák, munkatársak. Megismerhettem személyiségét, kitartását, elszántságát tervei kivitelezésében...Olykor vitáztunk is, eleinte nehezen tudtam belehelyezni magam az ő világába, lelkiségét nem mindig értettem, néha kisebb félreértéseink is voltak; azonban a Lajosok és Zoltánok bölcsessége segített elfogadni az elképzeléseit, és afféle segédtaposóként, igen gyakran pedig szervezőtársaként jólesett mellette tudnom magam.
Barátságunk a távolsággal csak erősödött; miután Marosvásárhelyre kerültem, a művelődési egylet, a Hazanéző folyóirat, a találkozók, a fazekasvásárok, a fontos események sosem kerülték el figyelmemet, a Népújságban, a hétvégi Múzsa melléklet hasábjain rendszeresen tudósítottam Korondról.
Lajos pedig a Súrlott Grádics irodalmi kör vendégeként is fellépett, a folyóirat munkatársainak közreműködésével.
Feledhetetlen a Hazanéző budapesti bemutatkozása, s a PIM-beli fellépés is, amelyeken magam is ott lehettem.
*
Most mégis azt látom, hogy ülök mellette a kocsiban, és megyünk Udvarhelyre. Bejegyeztetni a Firtos Művelődési Egyletet. Nem szaporítjuk a szót, s annak rendje szerint sikerül célt érnünk. Én itt is a segítője, kísérője, társa vagyok. Ilyen hallgatólagos volt az a félszázadnyi együttlét – szinte magától értetődő.
Hogy a barátok tartása, szelleme, tartós jelenléte jelezze, sugallja: merre a merre.
Persze utólag könnyű volna eldicsekedni: minden milyen olajozottan működött.
De a bajok elhárítása része volt a munkának.
És a Hazanéző köré csoportosuló közösség, a tudatos emberek koszorúja örömmel töltötte fel a bajlátta szülőföldet, a múltat feltárva, a jelent építve, a jövőt okosan tervezve, valós reményt táplálva, éltetve a székely jövőt.
Ambrus Lajos hazanéző életműve átfogja a sóvidéki létet, rétegei tovább teljesednek, sorjázó nemzedékek folytatják a kibontakozást; példaként szolgál a konok lokálpatrióta feltétel nélküli, állhatatos tevékenysége, a néprajzos aprólékos kutatómunkája, a költő elhivatottsága, a barátságot ápoló lélek kitűnősége.
Töretlen hűsége eszményeihez. Egyenes derekú ága ő a székely életfának. Emlékezete legyen áldott!
Kopjafája tövéhez, mint csendes imát, oda gondolom szép szavú hitvallását –
mint sosem hervadó virágcsokrot.
Főhajtásként és örök üdvözletként:
„Csak a szülőföldről, jóban és rosszban,
örömben és bánatban,
hogy legyen, ahonnan elmenni,
legyen, ahová visszatérni,
értelme legyen ittmaradni...
S ahol egymásra találhatunk,
az legyen!”
