2025. április 15., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtökön lejátszották a negyeddöntő mérkőzéseit a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is. A második számú kupasorozatban romániai szemszögből a glasgowi mérkőzés volt kiemelten érdekes, ugyanis a Rangersben pályára lépett Ianis Hagi, a találkozót pedig Kovács István vezette, aki ezúttal is rivaldafénybe került a mérkőzésen történtek kapcsán.

Mindenek előtt azonban a nagy meglepetésről: a norvég Bodö/Glimt hazai pályán 2-0-ra legyőzte az olasz Laziót, és mivel a másik három Európa-liga találkozó döntetlenre végződött, így egyedüliként ünnepelhetett sikert. A végig fölényben futballozó, több nagy helyzetet is kialakító hazaiak a második félidőben Ulrik Saltnes duplájával döntötték el a találkozót, így előnnyel várhatják a csütörtökön esedékes, római visszavágót. 

Glasgow-ban Ianis Hagi kezdő volt a Rangers csapatában, amely a 13. percben emberhátrányba kényszerült, a hátvéd Robin Proppert ugyanis kiállította a mérkőzés játékvezetője, Kovács István. A nagykárolyi bíró eredeileg a sárga lapot mutatta fel a védőnek, azonban a VAR-szobából figyelmeztették, hogy a szabálytalanság nagyobb büntetést érdemel, így Kovács újranézte a jelenetet és pirosat adott a Rangers játékosának. A meccsnek volt egy másik érdekes eseménye is a hajrában. A 80. percben Berenguer megszerezte a vezetést a Bilbao javára, azonban a gólt lesállás miatt nem adták meg. Azonban a videóbíró jelezte, hogy kezezés történt, így Kovács Istvánt ismét a monitorhoz hívták, ahol négy percig elemezték az esetet, és végül a bíró megadta a tizenegyest. Berenguer állt oda, azonban a Rangers kapusa, Kelly kivédte. Így maradt a 0-0, amely a végeredmény is lett egyben.

A Konferencialiga negyeddöntőjében a sorozat egyik legnagyobb esélyesének tartott Chelsea három góllal nyert a Legia Varsó otthonában. Az első félidőben egyik csapat sem tudott betalálni, a fordulás után azonban a minden játékelemben riválisuk fölé kerekedő londoniak háromszor is eredményesek voltak, így az is belefért nekik, hogy a francia Christopher Nkunku büntetőt rontott. Noni Madueke két gólt szerzett.

A Bolla Bendegúzt foglalkoztató osztrák Rapid Bécs 1-0-ra nyert a Djurgarden otthonában. A magyar válogatott játékos végigjátszotta a mérkőzést, azonban  a 43. percben sárga lapot kapott, így a csütörtöki visszavágón eltiltás miatt nem léphet pályára.

Eredményjelző

* Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Bodö/Glimt – SS Lazio 2-0, Tottenham Hotspur – Eintracht Frankfurt 1-1, Olympique Lyon – Manchester United 2-2, Rangers FC – Athletic Bilbao 0-0;

* Konferencialiga, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Legia Varsó – Chelsea 0-3, Real Betis – Jagiellonia Bialystok 2-0, NK Celje – Fiorentina 1-2, Djurgarden – Rapid Bécs 0-1.


Glasgow-ban tizenegyest védett a skótok kapusa. Fotó: a Rangers FC közösségi oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató