(Vingt ans après – kortársaimnak)
„Szerettem vón egyetlent, határtalant csinálni,
(. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .)
S időkben és mezekben mindenki helyett élni.”
(Szép Ernő)
A Téka kertje hajdan Marosvásárhelyen volt,
S a Téka utca most is Marosvásárhelyen van,
S ma Pádes utca 5 szám. (A helyrajz helytelen tan,
Ha nem csillantja gyöngyét borospohár, se mennybolt.)
Ültünk a láthatatlan mélyén, a Téka-kertben,
A Pádes utca ötben, a Téka utca szélén,
S beszélgeténk látottak és a hallottak élén,
A sors kezétől áldva, vagy inkább néha verten –
Nyolcvannyolc, július volt a friss Gálfalvi-portán.
És volt egy kerti asztal, s köréje zárva mind mi,
S köröttünk sertepertélt egy skót juhász, a Csimbi,
S a kis Kántor fotózott – nem lőn átlag riport tán.
Kacagtunk is, ha tellett, traktált is Irma, Gyurka,
De nincs egy pillanat sem, (tanúm rá Gyurka, Irma),
Mit sorsunk bal kezével hibátlan újraírna –
S úgy dallamlott a perc, mint balkáni ír mazurka.
Ott voltunk mind a képben... Figyelt egy égi őrszem,
Lesett az éber állam, s palánkon át a portás:
Mit is fecseg reményről sok bátor s gyáva kortárs,
S minő jövőkre isznak lihegve, félig őszen?
Kásásodtak kesernyés, begyűjtött lelki mézek,
S még én is bús bajusszal, balassisan, vitézül,
Adys szemekkel néztem – talán tudtam, mi készül?
S portréimból azóta merengőn el, kinézek…
Andráskám, mit szeretnél, ki voltál, mit akarsz ott?
(Ezt kérdi más időkből Calvus, Lázáry, Jack Cole…)
Túlélni nincs halál, s nincs ifjúság, sem gyerekkor –
S nincs túl, csak élni mindent, és élni minden arcot.
