A belső szakmai hagyományainkat e héten megváltoztatva, a csütörtöki lapszámba írom az éppen aktuális Aktuálist, ennek pedig a nemrég bekövetkezett, szomorú történés – Ferenc pápa elhalálozása – az oka. Húsvét lévén, a hétvégén nem jelentkezhettünk erről szóló beszámolóval, így Vajda György kollégámmal megjelenési dátumot cseréltünk: ő kedden jegyzett, én szerdán írok ezzel kapcsolatos vezércikket. A témánk ugyanaz, ám ennek – a Ferenc örökségének, életművének, a következő időszaknak – annyi vetülete van, hogy bőven megbír nemcsak két, hanem igen sok, ezzel kapcsolatos írást. És van egy közös, személyes szál is: mindketten 2019-ben találkoztunk Ferenc pápával – Gyuri Csíksomlyón, én Rómában.
A somlyói búcsú abban az évben júniusra esett, a húsvéti ünnepkör áprilisban zajlott, mi pedig úgy döntöttünk, hogy az utóbbi ünnep megélésére Rómában kerítünk sort – a család katolikus részének nyilván sokatmondóbb volt az élmény, ám az én református énemnek is igen jólesett részt venni a húsvéti misén, illetve testközelből látni, mindössze pár méterre állni a zarándokok ezrei által birtokba vett Szent Péter teret a pápamobillal lassan körbejáró, integető, jókedvű, az ottlévőket megáldó Franciscustól. Akinek életművét a katolikus egyházi bennfentesek, teológusok, mondhatni szakmabeliek ellentmondásosként jellemezték (érdekes – és jellemző –, hogy halála után hirtelen mindenki nagyon elkezdte szeretni), ám engem ez nem érdekelt. Jobban foglalkoztatott az a kisugárzás, amely Ferencet jellemezte, és amely azt sugallta, hogy bármit is próbál belemagyarázni akár a jobb-, akár a baloldal, a néhai pápa ezen oldalaknál magasan feljebb áll.
Ameddig a halálhírével kapcsolatos (mindkét oldali) sajtót böngésztem, megakadt a szemem a Huth Gergely által írt, a Magyar Nemzetben tegnap megjelent Ferenc, Európa pápája című cikken, amelyben a szerző Hölvényi György korábbi magyarországi egyházügyi államtitkárnak a pápa 2014-es strassbourgi beszédét követő tapasztalatait idézi: „Életem egyik legnagyobb élménye volt. Szembesített bennünket avval, amire büszkék lehetünk. Európa értékeivel, a család és a szolidaritás eszményével. Történelmi beszéd volt, a szentatya beállt a jelen és a múlt, a hívő és a nem hívő kereszteződésébe. Mindenki számára hitelesen és mélyen tudott üzeneteket megfogalmazni. Az egész parlament, a kommunistáktól a szélsőjobbig – talán két-három képviselőt leszámítva – felállva tapsolt. Ez a beszéd nem Európa múltjáról, hanem lehetséges jövőjéről szólt. Az embert vissza kell helyezni a politikai cselekvés középpontjába, ez a titok. Ferencet nem lehet balra vagy jobbra beskatulyázni.”
És idézi továbbá a pápa hozzánk szóló szavait is – mint írja, a tavalyi húsvéti magyar zarándokokat, magyarországi látogatására visszaemlékezve így köszöntötte Franciscus: „Úgy érkeztem közétek mint zarándok, testvér és barát – ezért öröm számomra ma így visszaemlékezni a veletek töltött napokra. Budapestre, a hidak és a szentek gyönyörű városába zarándokként mentem el, hogy együtt imádkozzam veletek. Imádkozni Európáért, a béke építésének vágyáért, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot! Imádkoztam szeretett nemzetetekért, amely egy évezred óta lakja azt a vidéket, megtermékenyítve azt Krisztus evangéliumának hirdetésével és megélésével. Kívánom, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját.”
Nem tudjuk, senki sem tudja még, hogy ki veszi majd át a helyét, ki lesz a következő katolikus egyházfő, hogy visszatér-e a konzervatív, vagy marad a jobb híján progresszívnek nevezett vonal. Egy dolog azonban bizonyos: bárki is lesz a következő pápa, nem lesz könnyű számára elődjének nyomdokaiba lépni. Mert Ferenc – közvetlensége, hitelessége, humora, nyitottsága (lelkesedett például a fociért, a tangóért, a technológiáért, az internetet Isten ajándékaként jellemezte, és bennem az is megmaradt, amikor egy gyöngyházfehér, custom Harley-Davidson benzintankját szignálta a Szent Péter-téren) okán – már életében legendává vált. Különcsége nem különcködés volt, hanem hitének és emberségének megélése. Ami által képes volt megszólítani hívőt és ateistát, hitet és színt tudott csempészni tisztelői millióinak lelkébe – a katolikusokéba és a nem katolikusokéba egyaránt.
Megtiszteltetés, hogy a kortársai lehettünk.
