2025. november 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Finom zöldségleves húsgombóccal




Először is felvágjuk a sárgarépát (2-3 darab), egy karalábét, egy kisebb zellergyökeret, két szál petrezselyemgyökeret és két krumplit, majd egy kis olajon megdinszteljük a hagymát és a murkot. Ezután hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, felöntjük vízzel, és fűszerezzük (szemes bors, két cikk fokhagyma, négy húsleveskocka, pici só). Amikor a zöldségek már majdnem puhák, akkor formázzuk meg a húsgombócokat, és belefőzzük őket a levesbe, amíg minden szépen megpuhul. A húsgombócot 50 dkg darált húsból készítem, ízlés szerint fűszerezem, és egy tojással jól összegyúrom. Egy szelet káposztát kockára vágva, és egy kisebb piros kápiapaprikát is belefőzök a levesbe, majd tálaláskor vagdalt petrezselyemmel és kevés majoránnával, valamint egy vagdalt mentalevéllel fűszerezem.

Vajban párolt pulykamell, házi mozzarellával 




A pulykamelleket először enyhén kipotyoljuk, hogy szép egyenletes vastagságúak legyenek, majd sóval, borssal és egy kevés rozmaringgal fűszerezzük. Egy serpenyőben felolvasztunk néhány kanál vajat egy kevés olívaolajjal, beledobjuk az apróra vágott fokhagymát, és óvatosan megfuttatjuk benne, annyira, hogy ne piruljon meg túlságosan. A pulykamelleket ezután a serpenyőbe tesszük, mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd egy kevés fehérborral vagy vízzel felöntjük, lefedjük, és lassú tűzön pároljuk, amíg omlós lesz. A mozzarellaszeletet a húsra vagy hús mellé helyezzük. Ha azt akarjuk, hogy ráolvadjon a sajt, visszatesszük, és lefedjük. A végén a húsra locsolunk egy keveset a serpenyőben maradt vajas-fokhagymás szaftból, friss bazsalikomlevelekkel és egy kevés reszelt citromhéjjal díszítjük, ami felfrissíti az ízeket. Tálalhatjuk paradicsomszeletekkel, de reszelt káposztával, tejszínes rizottóval, vajas burgonyapürével vagy egyszerűen friss zöldsalátával. 

Sörbundás tőkehalfilé metélőhagymás krumplival




A tőkehalfilét megtisztítjuk, majd enyhén megsózzuk és borsozzuk, hogy érvényesüljön az íze. Ezután elkészítjük a sörtésztát: egy tálban a lisztet simára keverjük hideg sörrel és egy tojással, hozzáadunk egy csipet sót, egy kevés borsot, és addig keverjük, amíg selymes, sűrű, de könnyű tésztát kapunk. Egy mélyebb serpenyőben bő olajat forrósítunk. A haldarabokat először egy vékony réteg lisztbe forgatjuk, majd belemerítjük a sörtésztába, és óvatosan a forró olajba helyezzük. Mindkét oldalát aranybarnára sütjük, amíg a bunda ropogós, a hal húsa pedig omlós lesz. Ezután papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olaj lecsepegjen.

Közben elkészítjük a metélőhagymás krumplit. Ehhez a burgonyát meghámozzuk, majd kb. fél centi vastag szeletekre vágjuk. Sós vízben addig főzzük, amíg éppen megpuhul, de nem esik szét. Leszűrjük, és egy nagy serpenyőben felolvasztunk egy kevés vajat. A még meleg krumpliszeleteket a vajra tesszük, finoman átforgatjuk benne, majd megszórjuk apróra vágott friss metélőhagymával. Enyhén megsózzuk, és néhány pillanatig hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek, de a krumpli megőrizze a formáját és a finom, vajas fényét. Tálaláskor a ropogós sörtésztás tőkehalat a metélőhagymás krumpli mellé helyezzük, és az egészet meglocsolhatjuk egy kevés olvasztott vajjal vagy pár csepp citromlével. 

Gránátalmás, fehér csokis sajttorta




Először elkészítjük az alapot: darált háztartási kekszet összekeverünk olvasztott vajjal, amíg enyhén nedves, morzsás állagú masszát kapunk. Ezt a keveréket egy tortaforma aljába nyomkodjuk, és előmelegített sütőbe néhány percre betesszük, hogy kissé megpiruljon és megszilárduljon. Ez adja majd a ropogós, vajas alapot a torta alá.

Közben elkészítjük a krémet: egy nagy tálban 80 dkg Philadelphia krémsajtot és 20 dkg mascarponét simára keverünk cukorral és egy kevés vaníliával. Amikor a keverék selymes, hozzáadunk hat tojást, egyesével, mindig alaposan elkeverve, hogy a krém könnyű és egynemű maradjon. Ezután beleolvasztjuk a vízgőz felett megolvasztott fehér csokoládét, és óvatosan, lassú mozdulatokkal beledolgozzuk a masszába. Végül beleforgatunk néhány kanálnyi friss gránátalmamagot, ami szépen eloszlik a krémben.

A kész keveréket a kihűlt kekszalapra öntjük, elsimítjuk a tetejét, és a tortaformát egy vízzel félig megtöltött tepsibe helyezzük, hogy a torta kíméletesen, gőzösen süljön. Közepes hőfokon addig sütjük, amíg a széle megszilárdul, de a közepe még enyhén remegős – így lesz igazán krémes és nem száraz. Miután megsült, hagyjuk a sütőben kihűlni, majd legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy teljesen összeálljon. Másnap, tálalás előtt, a torta tetejét bőven megszórjuk friss gránátalmamagokkal. Egy igazi ünnepi desszert, amely mindig lenyűgözi a vendégeket.

Jó étvágyat kívánok! 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató