Kiss Székely Zoltán verse

• 2011-09-16 14:14:55

Istenszékén

Hegyem legnyugatibb sziklája. Fiatalságom forgatagában,

a nyírfaliget koronája fölött indult az utam.

A málnászók friss fenyőgallyakat vágtak:

a viperákat verték fel a bokrok tövéről.

Nyírfajdok nyara volt ez, köves földeké

a Galonya mellékpatakjainál.

S én versnyi korallgyökeret ástam ki a nyeregben,

és bölcsesség és szerelem után vágyakoztam

száradó herbáriumlapok magányában.

A Kelemenben még a völgyszájaknál is fukar a föld,

s ahogy a mozdulatát is kiméri a völgylakó,

a málnászók csak a Hegy derekáig másznak.

De ha emeli kezét az üverek felé a hegyhátak vándora,

igazság jegyében jár: szomorú türelem vezérli.

És csak ki ismeri a Hegyet, taszíthatja a messze

látóhatár szélére a Várost, így szemlélve azt,

mint homorú tükörben a görbülő teret.