2025. január 29., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Szovátai Polgármesteri Hivatal tizedik alkalommal rendezte meg a Teremfoci-emléktorna nevű sporteseményt a helyi S. Illyés Lajos Általános Iskola sportcsarnokában január 18-án.

A kispályás labdarúgóturnéval a kezdeményezők öt elhunyt sóvidéki futballistára emlékeznek: Deák Leventére, Jánosi Deák Sándorra, Pál Andrásra, Kacsó Ferencre és Pál Zsoltra, de ez arra is lehetőséget biztosít, hogy az öregfiú (és nem csak) labdarúgók találkozzanak, amire a rohanó világban egyébként kevés alkalom van, amint Pál Szabolcs, az egyik elhunyt fia fogalmazott.

Kikötés volt, hogy kizárólag amatőr labdarúgók léphetnek pályára, így idén nyolc csapat – DK, Újfiúk, Lendület, Brescia, Öregfiúk, Eminescu FC, Sóváradi Ifjak és a Virtus – jelentkezett a tornára. Az együttesek két négyes csoportba sorolva mérkőztek meg, a csoportokból az első két-két helyezett keresztmérkőzést, míg a 3-4. helyezettek osztályozót játszottak.

A tornát a helyi középiskola csapata, a DK nyerte, a gólkirályi címet Fekete Dániel (Lendület) szerezte meg, a legjobb kapus a DK hálóőre, Fábián Zoltán lett.


Idén a DK szerezte meg a bajnoki címet 
 Fotó: Fülöp Mihály közösségi oldala



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató