Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-02-09 16:00:00
*Fotó: az Unirea 2018 közösségi oldala
Két mérkőzést játszott a törökországi edzőtáborban a 2. liga tavaszi folytatására készülő Nyárádtői Unirea 2018.
Az első mérkőzésen a kirgiz első ligában szereplő FC Barsz ellen lépett pályára, és amíg a kezdőcsapatok játszottak, előbb 2-0-s előnyre tett szert Magyari és Trif góljával, majd 2-1-es vezetéssel vonult öltözőbe. A második félidőben teljes egészében kicserélte a csapatot Eusebiu Tudor vezetőedző, a kirgizek pedig megfordították az állást, és 4-2-re nyertek.
Másodjára szintén egy közép-ázsiai csapat volt az ellenfél, ezúttal azonban a sokkal erősebb kazah bajnokságban 9. helyen álló Kizilzsar ellen csupán az 55. percben kezdett cserélni a nyárádtői szakmai stáb. Nem tudjuk, hogy az ellenfél milyen összeállítást használt, azonban tény, hogy Nyárádtő csupán a cserék pályára lépése után volt eredményes. Miután az ellenfél 3-0-ra vezetett, két góllal Zukanović és Haiduc révén sikerült szorosabbra fűzni az eredményt.
Nyárádtő legközelebb egy harmadik közép-ázsiai csapat, a Naszaf Karsi ellen lép pályára, amely a 8. helyen áll az üzbég élvonalban.
A nyárádtői csapat február 11-éig készül Törökországban, azután itthon folytatja az alapozást a február 22-én újrakezdődő bajnokságra. Az első mérkőzését Nagyváradon játssza.
Jegyzőkönyv
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés: Nyárádtői Unirea 2018 – FK Kizilzsar 2-3 (0-1).
Nyárádtő: Geantă (55. Ganea) – Chinteș (80. Blidărean), A. Popa, D. Pop (80. Veselinović), Ciubotaru (55. Techereș), Savin (55. Vînău), Cruceru (68. Yuh), Șerban (55. Trif), Bogdan (68. Bîrnoi), Magyari (55. Oller), Zukanović (68. Haiduc)
Nyárádtő gólszerzői: Zukanović (63.), Haiduc (72.)
Jegyzőkönyv
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés: Nyárádtői Unirea 2018 – FC Barsz Iszik-Köl 2-4 (2-1).
Nyárádtő 1. félidő: Geantă – Chinteș, Coza, D. Pop, Techereș, Trif, Savin, Cruceru, Bîrnoi, Magyari, Oller.
Nyárádtő 2. félidő: Ganea – Blidărean, Veselinović, A. Popa, Ciubotaru, Șerban, Vînău, Gogescu, Bogdan, Zukanović, Yuh.
Nyárádtő gólszerzői: Magyari, Trif.
Fülöp István Marosvásárhelyen
Az ACS Marosvásárhely (amely a következő idénytől mint ASA folytatja a hasonló nevű, jelenleg a 4. ligában szereplő sportszervezettel létrejött megállapodása nyomán) csapatához igazolt Fülöp István. A klub hivatalosan ugyan még nem jelentette be, azonban a Transfermarkt már a marosvásárhelyiek játékosaként mutatja be a 34 éves támadó középpályást, akinek gazdag élvonalbeli múltja van.
A sáromberki származású labdarúgó még soha nem játszott marosvásárhelyi csapatban, Szászrégenből Botosánba került, amelynek öt éven át volt meghatározó tagja. Innen Diósgyőrbe igazolt, azonban fél év után visszatért a román bajnokságba, a Sepsi OSK-hoz. Itt ugyancsak alapemberré vált négy évig, ellenben pályafutását egy sérülés derékbe törte, és miután visszatért, már nem kapta a helyét a csapatban. Előbb Békéscsabán próbált szerencsét, majd az FC Bodzavásárhoz, végül Nyárádtőhöz került a 3. ligába, amellyel feljutott a másodosztályba, de néhány forduló után kegyvesztetté vált, több veteránnal együtt.
Akit viszony bejelentett a klub, az László Mátyás gyulakutai származású tehetség, aki a Kinderben nevelkedett, majd a FCSB játékosa lett. Azonban Gigi Becali klubjában sem fonják kolbászból a kerítést, hatalmas a konkurencia, és László most visszatért szülőhelye csapatába.
Az ACS Marosvásárhely szombaton a Kolozsvári Sănătateát fogadta barátságos mérkőzésen, és 3-1-es vereséget szenvedett. A gólt Irimiás szerezte.
A labdarúgó 3. liga tavaszi idénye március 1-jén rajtol.