Már megint görcsbe rándult ököllel kérdezzük: hányszor kell még, összezárva sorainkat, a közösségünket ért jogsérelmek orvoslásáért utcára vonulnunk, vagy netán egy felszentelt hajlékban imába kulcsolt ujjakkal az égi hatalom segítségét kérni? Meddig kell még magyaráznunk érzelmi kötődésünket anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, történelmünkhöz, hagyományainkhoz, himnuszainkhoz, őseink szellemével belakott épületeinkhez, madárfüttyös patakpartjainkhoz? Most a dicső múltú marosvásárhelyi katolikus iskola léte a tét. Újból, mert a jogszolgáltatásra felesküdött bírói kar a gáncsoskodóknak adott igazat, mintegy megfeledkezve arról, hogy nemcsak a törvény betűjét, hanem szellemét is mérlegelni kell a döntéskor. Ez utóbbi nagyon fontos azért is, hogy milyen társadalmi üzenete van egy igazságszolgáltatási határozatnak. A katolikus iskola esetében az érintett két diákközösség reakciója sokatmondó. Miközben a felekezetibe járók, tanáraik példáját követve, csalódottságukat méltósággal leplezve, számukra kedvező megoldásban reménykednek, addig a kakukkfióka „unireások” a többségi nemzet kirekesztő arroganciájával igyekeztek provokálni a rákó-czisokat. Ilyenkor eszünkbe jut, hogy a fekete márciusként elhíresült pogromkísérlet után egy maroknyi román és magyar értelmiségi úgy döntött, hogy demokrácia kollégiuma néven politikai szabadiskolát hoz létre. Még ha nem is váltotta be mindenben a hozzá fűzött reményeket ez a kezdeményezés, tapasztalhattuk, hogy nagyon sok középiskolás világlátását bővítette, toleranciakészségét fejlesztette. Sajnos már rég nincs ez a demokráciainkubátor, pedig most, amikor a szélsőséges nacionalizmus agresszív térnyerésének vagyunk szenvedő alanyai, még nagyobb szükség lenne rá. Ráadásul a digitális burokban nevelkedő kis és nagy kamaszok életértelmezési szükséglete mérhetetlen. Kétéltűvé kell tenni őket, hogy ne csak a virtuális valóságban legyenek otthon. A rosszul értelmezett gondoskodás hálójába gabalyodva nem szabad lebeszélni őket a véleménynyilvánításról és a cselekvő részvételről. A katolikus iskola igazgatójának és tanárainak a diáktiltakozásról lebeszélő igyekezete még érthető is, hisz pár éve – az iskola újralétesítése kapcsán – ügyészségi vegzálásnak vetettek alá szülőket és diákokat egyaránt. Mégis ösztönözni kell őket, hogy kiálljanak jogaikért. Akár utcára vonulva is. Csak úgy tudnak majd a kegyetlen felnőttvilágban talpon maradni, ha felkészültek mindennemű küzdelemre. Mert van ideje a csendes imádságnak, és van ideje a falakat döntő kiáltásnak is. A harangok értük szólnak.
