2026. május 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiengedtek a végére, ennél nagyobb a különbség

Megszerezte a két csapat közötti különbség következtében kötelezőnek számító győzelmet a marosvásárhelyi városi sportklub a CS Star Mioveni otthonában, a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában. Mivel azonban a meccsnek már nem volt valós tétje Gergely Ákos tanítványai számára, hiszen nem csak a feljutás volt biztos, de az is, hogy nem végezhetnek az első helyen, biztosan másodikok lesznek, a második félidőben talán már nem tudtak kellően összpontosítani.

A találkozó első gólját a házigazdák szerezték, ám ez volt egyben az egyetlen pillanat, amikor vezettek. A marosvásárhelyi csapat átvette a mérkőzés irányítását, és viszonylag rövid idő alatt négygólos előnyre tett szert. Ekkor következett be az első kiengedés, amikor az ellenfelet egy gólra engedték visszakapaszkodni, azonban a szünetre visszaépítették a négygólos különbséget. A két keret közötti nyilvánvaló különbség miatt arra számítottunk, az előny tovább nő, azonban ekkor már túl sok technikai hibát követtek el a marosvásárhelyi játékosok, a támadásban nyikorogva működtek a figurák, így adott pillanatban négy gólt is lőtt zsinórban az ellenfél. Végül maradt az első félidőben beállított különbség a jobb csapat javára.

A marosvásárhelyi alakulat – hacsak addig nem változtatnak a programon – vasárnap játssza utolsó bajnoki mérkőzését, a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában, amikor a Sepsi SIC érkezik majd a Simon László csarnokba. Az eredmény azonban már nem változtat azon, hogy a második helyen végeznek az A osztályban, és ezzel kivívták a jogot, hogy ősztől a Virágok Ligájában szerepeljenek. Az azonban már egészen más kávéház...


Jegyzőkönyv

Női kézilabda A osztály, felsőház, 13. forduló: CS Star Mioveni – Marosvásárhelyi CSM 29-33 (13-17).

Mioveni, sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Ileana Geaburu (Craiova), Andreea Mitran (Craiova).

CS Star: Marica-Bercu (Sandulache) – Rachină 6 gól, M. Gheorghe 5, Istratie 4, Neagoe 2, Sărăcin 1, Rogoz (A. Gheorghe 3, Niță 3, Berbece 2, Ursu 2, Oprescu 1, Avram, Fliu).

Marosvásárhely: Chetreanu 1 gól (Albu) – Sîrb 8, Scutaru 5, Bărăbaș 5, Oprea 4, Tóth 3, Rusneac 3 (Burić 4, Munteanu-Korodi, Butomo, Țifui, Danciu).


Eredményjelző

Női kézilabda A osztály, felsőház, 12. forduló: Kolozsvári U – Marosvásárhelyi CSM 25-29 (az alapszakaszból), Jászvásári CSM 2020 – CS Star Mioveni 40-25, Románvásári CSM – Nagydisznódi Măgura 34-24,  Bukaresti Știința – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 29-31; 13. forduló: Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – Jászvásári CSM 2020 25-30 (az alapszakaszból), Románvásári CSM – Kolozsvári U  32-25, Nagydisznódi Măgura – Bukaresti Știința 26-42, CS Star Mioveni – Marosvásárhelyi CSM 29-33.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató