Kiállítások
Jakab Ödön-emlékkiállítás
Június 25-én, vasárnap délben 12 órakor Jakab Ödön (1854–1931) költőre, íróra, akadémikusra emlékeznek szülőfalujában, Vadasdon. Ez alkalomból a helyi iskolában kiállításra kerülnek kéziratainak másolatai, kötetei és korabeli fényképek. Előzetesen délelőtt 11 órakor a templomban ünnepi istentiszteletet tartanak. Beszédet mond dr. Sipos Béla oldalági leszármazott, ny. egyetemi tanár, aki Pécsről érkezik, és Rózsa szül. Györfi Judit, Vadasdról Budapestre áttelepedett lakos. A helyi iskola diákjai Jakab Ödön-verseket szavalnak.
Vendégváró Kakasülő Atyhában
Vinczeffy László festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja idén is megnyitja csoportos nyári tárlatát szülőfalujában, Atyhában. A három éve felavatott Kakasülő Galéria kiállítótere kiegészült, a házigazda az egykori pajtát is galériává alakította. A június 24-én, szombaton délben 12 órakor sorra kerülő újabb avatóünnepségen immár negyedszer mutatják be műveiket a sóvidéki alkotók és meghívott barátaik. Az idei kiállítás az Élet/Tér témakörben kínál műfajilag változatos, színvonalas látnivalót az érdeklődőknek. A kiállító művészek – Bartos Jenő, Berze Imre, Bocskay Vince, Éltes Barna, Jakabos Olsefszky Imola, Kolozsi Tibor, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, a nemrég elhunyt Siklódi Zsolt, Vargha Mihály, Vinczeffy László és Zsombori Béla – alkotásait Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese ajánlja a megnyitó közönségének. A pajtatárlaton, a Homloktörő Galériában Vinczeffy László unokája, a tizennégy éves Csáki Apor rajzai láthatók. Az ünnepségen közreműködik Magyari Izabella színművész. Énekel Fazakasné Samu Imola.
Zichy- és Salvador Dali-tárlat Marosvásárhelyen
A Maros Megyei Múzeum kiállítótermében, a Kultúrpalota második emeletén tekinthető meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött híres Zichy-gyűjtemény egy része. A várban a Vargák bástyájában a Marosvásárhelyi Napok alkalmával megnyitott Salvador Dali-tárlat június 24-ig látogatható.
Molnár Dénes-emlékkiállítás
A 70 éve született, 17 éve elhunyt Molnár Dénes grafikus, festőművész, a marosvásárhelyi művészélet markáns egyénisége alkotásaiból nyílt családi kiállítás a Bernády Házban.
Emlékeim pixelben
Kucsera Jenőnek, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub oszlopos tagjának a 75. születésnapja alkalmából összeállított kiállítása a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában látogatható. A fotós néhány régebbi munkája mellett a digitális korszakot felölelő legújabb alkotásait láthatja a közönség.