2026. június 29., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe

  • 2026-06-29 14:00:00

  • -

A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap Inglewoodban. Az észak-amerikaiak történetük során most először jutottak a legjobb 16 közé vb-n, s a nyolcaddöntőben a holland-marokkói párharc továbbjutójával csapnak össze szombaton Houstonban.

A vártnál nehezebb dolga volt Kanadának az első félidőben, a dél-afrikaiak ugyanis sikeresen lassították a játékot, védekezésben pedig kompakt, szervezett és jól tömörülő csapat benyomását keltették. A társházigazdának ennek ellenére adódott néhány lehetősége, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott, egy alkalommal pedig a gólvonalról mentett a rivális egyik védője.

A dél-afrikaiak egészen ritkán jutottak át ellenfelük térfelére, valódi veszélyt pedig nem okoztak a kanadai kapu előtt. Fordulás után szinte semmit nem változott a játék képe, az alapvetően mezőnyfölényben futballozó Kanada továbbra sem tudta hatékonyan feltörni az afrikaiak szervezett védekezését. A dél-afrikai együttes sokat nem törődött a támadással, de egy-egy lehetősége  – leginkább átlövésből – így is adódott, ám a kaput csak egyszer sikerült eltalálnia, akkor pedig Crepeau szépen vetődve védett. A hajrában a sérüléséből felépült Alphonso Davies, a Bayern München sztárja is pályára lépett – ezen a vb-n először – a kanadai együttesben, de nem ő vált hőssé. A 92. percben ugyanis egy beadást rossz helyre fejelt ki a dél-afrikai védő, a 16-os előterében érkező Stephen Eustaquio zavartalanul lőhetett kapura, labdája pedig a kapu jobb alsó sarkában kötött ki.

Az afrikai együttesnek már nem maradt ideje az egyenlítésre, Kanada pedig története során először nyolcaddöntőbe jutott a világbajnokságon.


Jegyzőkönyv

Kanada – Dél-afrikai Köztársaság 1-0 (0-0)

Inglewood, SoFi Stadion, 69.237 néző, v: Joao da Silva Pinheiro (portugál). Gólszerző: Eustaquio (92.). Sárga lap: Saliba (54.), Sigur (67.)

Kanada:

Crepeau – Johnston, Bombito (De Fougerolles, 59.), Cornelius, Laryea – Buchanan (Davies, 75.), Saliba (Sigur, 59.), Eustaquio, Millar (Shaffelburg, 70.) – J. David, Oluwaseyi (P. David, 70.)

Dél-afrikai Köztársaság: 

Williams - Mudau, Okon, Mbokazi, Modiba – Mokoena, Sithole – Maseko (Moremi, 86.), Mofokeng (Mbatha, a szünetben), Appollis – Makgopa (Rayners, 86.)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató