2025. február 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Júlio Romaóra cserélte Kady Borgest az FTC

  • 2025-02-09 16:00:00

  • -

A Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Júlio Romao brazil védekező középpályás, aki az azeri Qarabagtól érkezett a magyar bajnokhoz. A zöld-fehér együttes irányító középpályását, az orosz Krasznodartól 2 millió euróért megvásárolt Kady Borgest adta érte cserében.

A klub múlt héten, kedden a honlapján közölte, hogy a tavaly nyáron érkezett játékos – aki 2027 nyaráig szerződött a Ferencvároshoz, és 27 mérkőzésen szerepelt az FTC színeiben – máris távozik. A 28 éves brazil futballista 13 bajnoki mérkőzésen két gólt és három gólpasszt jegyzett, az Európa-liga alapszakaszában pedig mind a nyolc találkozón pályára lépett. A Dinamo Kijev ellen két gólpasszt adott, míg a Malmö elleni hazai győzelem során szépségdíjas gólt szerzett, amelyet az európai szövetség (UEFA) a forduló legszebb találatai közé nevezett.

Az 1998 márciusában született Júlio Romao ugyanakkor az Athletico Paranaense utánpótlásában kezdte a karrierjét, majd a Ponte Pretához, utána pedig a Santa Cruzhoz igazolt. A felnőttek között végül már Portugáliában, a Santa Clara együttesében mutatkozott be, ahol összesen 27 találkozón lépett pályára.

Két és fél éve, 2022-ben csatlakozott a Qarabaghoz, amelynek mezét 120 alkalommal ölthette magára, és két gólja mellett három gólpasszt jegyzett. Két bajnoki címet és egy kupát nyert a csapattal, valamint háromszor szerepelt az Európa-liga főtábláján.

A mostani szezonban az alapszakaszban utolsó helyen zárt Qarabag nyolc EL-mérkőzéséből hétszer lépett pályára.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató