2026. július 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

* Fotó: FTC


A Ferencváros 2-1-es győzelmet aratott a holland Twente vendégeként a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, így kedvező helyzetből várhatja a csütörtöki, Groupama Arénában rendezendő visszavágót. A zöld-fehérek hőse Joseph volt, aki a két ferencvárosi gólt szerezte.

A magyar kupagyőztes jól kezdte a mérkőzést, és a 14. percben előnybe került: Raemaekers bátor előretörése után Zachariassen lekészítette a labdát Josephnek, aki nyolc méterről higgadtan a kapuba lőtt. A Twente ezt követően többet birtokolta a labdát, de a Ferencváros szervezetten védekezett, és gyors ellenakciókkal veszélyeztetett. A hollandok végül a 38. percben egyenlítettek, amikor Adelgaard egy bal oldali támadás végén a hosszú sarokba bombázott.

A második félidő elején mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a Ferencváros kapujában Dibusz Dénes több bravúros védéssel tartotta versenyben csapatát. A magyar válogatott kapus különösen az 55. és a 60. perc környékén mutatott be látványos hárításokat, amikor a Twente komoly nyomás alá helyezte a vendégek védelmét.

A hajrára ismét kiegyenlítődött a játék, majd a 80. percben a Ferencváros eldöntötte az összecsapást: egy félpályás labdaszerzés után O’Dowda laposan középre adott, Zachariassen átlépte a labdát, az érkező Joseph pedig másodszor is betalált, beállítva a 2-1-es végeredményt.

A Twente az utolsó percekben mindent megtett az egyenlítésért, ám a ferencvárosi védelem és Dibusz állta a rohamokat, így a magyar bajnok értékes idegenbeli győzelemmel zárta az első mérkőzést.


Jegyzőkönyv

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés: Twente (holland) – Ferencvárosi TC 1-2 (1-1).

Enschede, 27.500 néző, vezette: Damian Kos (lengyel).

Gólszerzők: Adelgaard (38.), illetve Joseph (14., 80.).

Twente: Unnerstall – Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard – Zerruki (78. Kjölö) – D. Rots, Hlynsson (78. Taha), Van den Belt, Örjasaeter – Weghorst.

Ferencváros: Dibusz – Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu – Kanichowsky (69. Levi), Rommens, Corbu – Zachariassen (90+1. Nagy O.), Joseph (88. Lisztes), Yusuf (69. O’Dowda).


Eredményjelző

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzések: Qarabag FK (azeri) – CSZKA Szófia (bolgár) 0-0, Hammarby (svéd) – RSC Anderlecht (belga) 1-1, Tromso IL (norvég) – FC Hradec Kralove (cseh) 0-1, Sheriff Tiraspol (moldáv) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0-5, Dinamo Kiív (ukrán) – PAOK Szaloniki (görög) 2-3, Twente Enschede (holland) – FTC 1-2, Beșiktaș Isztambul (török) – FC Midtjylland (dán) 1-0, St. Gallen (svájci) – Benfica (portugál) 2-1, Hajduk Split (horvát) – FC Pafosz (ciprusi) 2-0.

Konferencialiga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzések: IFK Göteborg (svéd) – FCI Levadia Tallinn (észt) 1-2, Floriana FC (máltai) – FC Drita (koszovói) 1-1, FC Atert Bissen (luxemburgi) – ETO FC Győr 2-6, Neftci Baku (azeri) – FC Dinamo Minszk (fehérorosz) 2-4, Bohemian FC (ír) – FC Ballkani (koszovói) 2-1, Istanbul Bașakșehir FK (török) – FC Inter Turku (finn) 1-1, FC Vardar Skopje (észak-macedón) – Riga FC (lett) 2-3, Nagyszombati FC Spartak (szlovák) – FC CSZKA 1948 Szófia (bolgár) 0-0, FK Zeleznicsar Pancsevo (szerb) – SC Braga (portugál) 0-1, FK Borac Banja Luka (bosnyák) – FC Petrocub Hîncești (Moldova) 3-0, ML Vitebszk (fehérorosz) – FK Sutjeska Niksic (montenegrói) 3-0, FC Flora Tallinn (észt) – The New Saints FC (walesi) 1-0, HNK Rijeka (horvát) – Derry City (északír) 1-0, FC Lugano (svájci) – KF Dukagjini (koszovói) 1-0, HJK Helsinki (finn) – Coleraine FC (északír) 5-0, FCSB – FK Auda (lett) 2-3, FC RFS (lett) – Vestri (izlandi) 4-1, Rakow Czestochowa (lengyel) – Valletta FC (máltai) 3-1, FK Liepaja (lett) – FK Austria Bécs (osztrák) 0-2, Debreceni VSC – FC Pjunik Jereván (örmény) 1-0, GAIS Göteborg (svéd) – FC Nordsjaelland (dán) 1-0, MSK Zsolna (szlovák) – GKS Katowice (lengyel) 2-1, NK Varasd (horvát) – FK Jablonec (cseh) 3-2, FC Dila Gori (grúz) – Apollon Limasszol FC (ciprusi) 0-4, NK Bravo (szlovén) – KF Shkendija (északmacedón) 2-1, Kolozsvári FC Universitatea – SK Brann Bergen (norvég) 2-2, Shelbourne Dublin (ír) – Nomme Kalju FC (észt) 5-2, Valur Reykjavik (izlandi) – HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-0, FC Zimbru Chișinău (moldáv) – FC Noah (örmény) 1-1, FC Dinamo Tbiliszi (grúz) – FK Zalgiris Vilnius (litván) 3-0, NK Aluminij (szlovén) – FC Dinamo City (albán) 1-1, FC DAC 1904 Dunaszerdahely (szlovák) – FK Velez Mostar (bosnyák) 1-0, FC BATE Boriszov (fehérorosz) – FC Sion (svájci) 1-1, Stjarnan (izlandi) – Ilves Tampere (finn) 1-0, Motherwell FC (skót) – Havnar Boltfelag Torshavn (Feröer szigeteki) 2-0, FK Panevezys (litván) – FC Tobol Kostanai (kazah) 1-1, FC Malisheva (koszovói) – Hibernian FC (skót) 2-0, Paksi FC – Panathinaikosz (görög) 1-2, FK Vojvodina Újvidék (szerb) – AFC Ajax Amsterdam (holland) 1-4, FC Poliszia Zsitomir (ukrán) – FC Koppenhága (dán) 3-3, LNZ Cserkaszi (ukrán) – KAA Gent (belga) 0-0, FC Santa Coloma (andorrai) – SK Rapid Bécs (Austria) 1-3, Hapoel Tel-Aviv FC (izraeli) – PFC Ludogorec Razgrad (bolgár) 2-0, FC Alaskert (örmény) – Kolozsvári CFR 1907 1-1, Paide Linnameeskond (észt) – PFC Zira (azeri) 1-0, FC Vaduz (liechtensteini) – Atletic Club d’Escaldes (andorrai) 4-0, NSI Runavik (Feröer szigeteki) – FC Koper (szlovén) 0-2, AEK Larnaka FC (ciprusi) – Beitar Jeruzsálem FC (izraeli) 0-1, FK Partizan Belgrád (szerb) – FC UNA Strassen (luxemburgi) 4-0.


Egygólos hátrányból várja az athéni visszavágót a Paks

A Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól a labdarúgó-Konferencialiga selejtezőjének második fordulójában. A vendégek Vas Gábor öngóljával és Santino Andino találatával kétgólos előnyre tettek szert, a tolnaiak pedig Böde Dániel remek góljával szépítettek. A magyar csapat bátran futballozott, és a hajrában az egyenlítésért is küzdött, de újabb gólt már nem tudott szerezni.

Konferencialiga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés: Paksi FC – Panathinaikosz (görög) 1-2 (0-1).

Paks, vezette: Bilbija (bosnyák).

Paksi FC: Kovácsik – Szekszárdi (46. Győrfi), Vas, Szabó J. – Lenzsér (82. Kuzma), Windecker, Balogh, Zeke – Hahn (62. Pető), Papp (62. Horváth) – Szalai (62. Böde).

Panathinaikosz: Pena – Caprasz, de Vrij, Tuba, Kiriakopulosz – Jagusic (79. Konturisz), Camara, Gnezda Cerin (64. Chirivella) – Zaruri (69. Pellistri), Tetteh (64. Rastoder), Andino (69. Pantelidisz).

Gólszerzők: Böde (71.), illetve Vas (41., öngól), Andino (56.).

Sárga lap: Caprasz (53.), Gnezda Cerin (55.), Pantelidisz (90+1.).


Minimális előny a Debrecennél

A Debreceni VSC 1-0-ra legyőzte hazai pályán az örmény Pjunyik Jerevánt a labdarúgó-Konferencialiga selejtezőjének második fordulójában. A mérkőzés egyetlen gólját az 59. percben a saját nevelésű Cibla Flórián szerezte egy szép, 18 méteres lövéssel, Gert Remmel vezetőedző pedig győzelemmel mutatkozott be a debreceni kispadon. A vendégeknek is akadtak veszélyes helyzeteik, egyszer a kapufa mentette meg a hajdúságiakat, de a DVSC végig magabiztosan őrizte előnyét. A visszavágót csütörtökön Jerevánban rendezik.

Konferencialiga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés: Debreceni VSC – Pjunyik Jereván (örmény) 1-0 (0-0).

Debrecen, 8523 néző, vezette: Karlsen (dán).

Debreceni VSC: Andrejev – Tercza (80. Szécsi), Hofmann, Lang, Guerrero (80. Keller) – Dzsudzsák (80. Szain), Samper, Boskovic – Kocsis D., Baldoni (63. Szendrei), Cibla (73. Macsó).

Pjunyik Jereván: Avagjan – Vakulenko, Iszlamovics, Kovalenko, Almeida (57. Darbinjan) – Harutjunjan (66. Witi), Hovhanniszjan, Kulikov (66. Griffith) – Dasjan (28. Kainurgiosz), Yansané (66. Pikisz), James.

Gólszerző: Cibla (59.).

Sárga lap: Boskovic (90+4.), illetve James (33.), Witi (82.), Kovalenko (89.).


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató