Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2019-02-05 16:38:53
a Hahota színtársulat kabaré-előadása iránt, mint ebben az idényben. Múlt év végén, december 28-án volt a bemutató, most február elején járunk, s a társulat már ötvenszer játszotta a nagy sikerű kabarét. A következő 36 előadást már beütemezték, s előreláthatólag a 90.-ig meg sem állnak. Akkor is csak azért, mert húsvét közeledik, s ilyenkor illendő abbahagyni a kabarészínházat. A sikersorozatról a társulat vezető színésze, Puskás Győző számolt be lapunk olvasóinak.
Nemcsak a marosvásárhelyi, de a székelyföldi közönség is bizalmat szavazott a Hahota színtársulatnak. A Hülyeség nem akadály című kabarét Marosvásárhelyen 22 alkalommal vitték színre, ami óriási sikernek számít, minden alkalommal zsúfolt telt ház előtt játszották. Hogy a Hahotát nem csak Marosvásárhelyen szeretik és várják, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a székelyföldi városokban is többször kell fellépniük, hogy minden érdeklődő megnézhesse.
– Az ötvenedik előadásunknak a sepsiszentgyörgyi közönség tapsolhatott, ahol nyolc alkalommal telt ház előtt mutattuk be a négy klasszikus bohózatból álló kabarét. Sokan azt kérdik, hogyan bírjuk ezt a ritmust – hiszen, be kell vallani, emberpróbáló eleget tenni ennek a kihívásnak –, bevallom, hogy a nézők szeretete visz előre, és a Jóisten ereje segít bennünket ebben. Motivál, hogy hetekkel, hónapokkal előadás előtt elkelnek a jegyek, akkora az igény, hogy nem lehet győzni. Minden településen szeretettel fogadnak, Udvarhelyen öt előadást ütemeztünk be, de közkívánatra március 18-ra beiktattunk egy ráadást is. Már egy hete jelezték, hogy minden jegy elkelt erre az előadásra is. Ugyanez a helyzet Kézdivásárhelyen, ahol hat előadást, Csíkszeredában ötöt ütemeztünk be. Nem elég, további előadásokat igényelnek. Hiszen az emberek a napi gondokba belefáradva kiéheztek az önfeledt nevetésre, a vidámságra, a jókedvre. A jegyeket értékesítő kasszások mondják, hogy nem találkoztak még egy olyan társulattal, amely iránt ilyen nagy lenne az érdeklődés, és amelynek fellépéseire ilyen sok jegy kelne el – fogalmazott Puskás Győző vezető színész, aki Székely M. Éva, Gáll Ágnes, Halmágyi Éva, Gönczi Katalin, Bodoni Ildikó, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd színésztársaival lép fel estéről estére.
– Jó, összeszokott csapat, jó hangulatban dolgozunk, amit a nézők is érzékelnek. Mindannyian hálásak vagyunk a közönségnek, hogy ide juttattak, hogy sikerként könyvelhetünk el minden előadást. A közönség és a Jóisten segítsége nélkül nem ment volna – fűzte hozzá Puskás Győző.
A társulat és ennek menedzsere, Jakab Zsombor időben ráérzett a közönség igényére, s három évtizede ehhez igazítva tették sikeressé a nevettetés műfaját. Amiből sohasem elég!