Horváth Imre: Új kedvessel az őszi erdőn

Borzongva bujkál erre titkolt láza
a múltnak, mikor mással ültem itt.
Bolond szél sír, száz fa őrjöngve rázza
az alkonyatban vörös fürtjeit.

Véreső hull a reszkető avarra.
Az erdő tépett ernyője zörög –
s vén tölgyek törzsét dérpatina marja.
…Ki velem jársz a holt mezők között

hangtalan suhanj, kedvesem, a ködbe,
vigyázz, hogy bánatokba ne botolj: –
mert itt les reánk a nyomunkba szökve
sok letépett csók, elfonnyadt mosoly.

Furcsa félelem sodort össze minket. –
Nehéz a gyászban árván állani!
Titkon keresve tűnt kedveseinket,
vagyunk egymásnak mások árnyai.

(1932)

114 éve született a költő, újságíró, lapszerkesztő.