2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Miután agyba-főbe dicsérte a román sajtó a csíksomlyói búcsúsok civilizált, méltóságos viselkedését, hogy közel félmillió zarándok sem hagyott szemetet maga után, szinte azt gondoltuk, hogy normalizálódni kezd a román–magyar viszony.

Ámde megtörtént a „baj”. Ugyanis a magyar köztársasági elnök szombat este a Facebook-oldalán megosztott egy videó-összeállítást a csíksomlyói búcsúról, és kiírta a Székely himnusz utolsó sorát: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”

Sajtókommentárok szerint a magyar államfő a „Székelyföld úgynevezett himnuszát” posztolta közösségi oldalára. Többen egyenesen „bizarrnak” nevezték az üzenetet. Mások sokkoló, vitatott és más hasonló jelzőket használtak.

A román külügyminisztérium – természetesen – azonnal reagált, és rosszallását fejezte ki. „Nem megfelelő nyilvános üzenet”-nek nevezte, amely „Románia történelmi régióját célozta meg”.

Azonnal felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével, és határozottan azt állította, hogy „a magyar tisztségviselők és politikusok Romániában tett magánlátogatásaik során, a román fél többszöri felszólítása ellenére, hogy tanúsítsanak önmérsékletet nyilvános nyilatkozataikban, nem megfelelő nyilvános üzeneteket adnak ki”. Jelen esetben egy romániai történelmi régióra célozva.

Közölte, hogy az ilyen kijelentések nem felelnek meg a pragmatikus kapcsolat, a jószomszédság és a két ország közötti együttműködés kívánt előmozdításának, amely a román és magyar állampolgárok közvetlen érdekét szolgálja, etnikai hovatartozástól függetlenül, sem a Románia és Magyarország közötti megértésről, együttműködésről és jószomszédságról szóló szerződésnek, valamint a stratégiai partnerségi nyilatkozatnak. 

Egyszóval valóságos hisztériát váltott ki a magyar államfő saját közösségi oldalára kitett posztolása. Azzal vádolták meg a központi román nyelvű sajtóorgánumok, sőt a román politikum egy része és a külügy is, hogy le akarja választani Erdélyt, amely szerintük „mindig román föld volt, és az is marad”.

Hisztérikusan fújják a szokásos nacionalista lufit, ami a jelenlegi zavargásokkal, tüntetésekkel tele időszakban eltereli a figyelmet arról, hogy nincs megoldása a hatalomnak sem a tanügy, sem az egészségügy, sem a többi ágazat problémáira. Még az államfő cinikus szavait is feledtet(het)ik, aki azt mondta szombaton a szebeni gyerekeknek, hogy „Lám, lám, a sztrájk is jó valamire”.

Ráadásul a jövő évi választási kampányokban is jól jöhet a nacionalista hisztéria és diskurzus.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató